Mi volt az a pillanat, amikor felmondtatok?

A munkatársam, meg a főnök szerint nekem kellett volna túlóráznom ingyen sokadszor, mert a munkatársamnak kölyke van és annak ellenére szaporodott, hogy nem tudja megoldani mindennapos gondjaikat, ki menjen érte/hozza/vigye stb. Kérdezem én, hogy nekem ehhez mi közöm van?

Mi a párommal Azért nem vállaltunk gyereket ( mert nem akartunk), és hogy ne nehezítsük meg a saját életü ket, miért én szívjak azért mert más nem így döntött, és nem tudja megoldani a gyerekével kapcsolatos logisztikát? Semmi közöm hozzá.

Amúgy 3 másik kolléga is felmondott, hasonló okok miatt velem együtt. Megunták ők is a kivételezést.

A mostani melóhelyem szuper, az elején megmondta a főnök, hogy nincs kedvezményezett, kivêtelezés, mindenki oldja meg a gyerek témát, ha nem tudja/nem akarja, akkor lehet menni máshova melózni. 🥳

Első munkahelyemen azért mondtam fel, mert elviselhetetlenek voltak a körülmények, havi 300 óra, nyomorult kollégák, éhbér(170 ezer nettó), idegbeteg főnök, aki állandóan üvöltözött, és minden szart velünk csináltattak. Pl volt udvaros, de nekünk kellett havat lapátolni őrként. Aláíratták ezen kívül azt is, hogy ha nem csináljuk, és valaki megsérül akkor mindenféle felelősség a miénk. Akkor mondom mi a fa szra van az udvaros??? Volt épp elég dolgom. Teherportán volt napi szinten millió kamion, millió betanuló ember akik azt se tudták hol vannak, állandóan járkálni kellett az üzembe, végtelen adminisztráció, stb.

Második munkahelyemen azért mondtam fel, mert szintén nagyon szar volt minden körülmény. Építkezésen kellett lennem mínuszban, 40 fokban, meg mindig. És nem járt pihenő, nem volt fűtött/légkondis hely, stb. Minden őrnek jártak ezek, csak nekünk nem(nekem meg a váltómnak). Szívtam a port, télen szívtam a gázt, amivel fűtöttem, és fagytam meg. Nyáron meg kockáztattam a hőgutát. Egy év után a fizetésemet is levitték 100 ezerrel forinttal, és kaptunk egy új főnököt, aki állandóan visszarendelt túlórázni, stb. Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy nem fizette ki nekem a bónuszt, ami addig minden hónapban járt, meg lenyúlta a karácsonyi pénzünket. Egyből fel is mondtam. Nagy veszekedés, és balhé után sikerült eljönnöm és viszonylag nehezen kaptam meg az utolsó béremet is. Felmondás után 5. nap késő délután még nem utaltak, én meg felhívtam a hr-t és megfenyegettem őket ügyvéddel, munkaügyi bírósággal, stb. Úgy utaltak.

Most azért akarok felmondani, mert a fizetés sem jó, a főnök is csesztet, undorítóak a kollégám is, stb. De még egyelőre csak nézelődök, hogy mit tudnék csinálni.

Ha te sem bírod, akkor mondj fel. Az nem normális, hogy mindennap sírsz a munka miatt.

Új főnök a szeretőjének akarta adni a munkakörömet. Én nem mondtam fel a semmire, viszont ő végkielégítést nem akart fizetni, ezért inkább fizetést nem adott. Mivel ezzel sem érte el a célját - hogy én mondjak fel - ezért lopással vádolt meg. Na itt szakadt el nálam a cérna, és azonnali hatállyal felmondtam.

Mivel bíróságra mentem, ezért még abban az évben fizetett, mint a katonatiszt. Nem csak az elmaradt bérem...

Nem pillanat volt, hanem folyamat. Már az első percben mikor beléptem az irodába az az érzésem volt, hogy "mit keresek én itt". Olyan feladatokat osztottak rám pályakezdőként, amikhez egyáltalán nem értettem, segítséget nem kaptam, csak a hülyének nézést, hogy ezt miért nem tudom. A munka sikere nem rajtam múlt, hanem más emberek munkáján, akik kakiltak az egészre.

Elegem lett a 0 sikerélmenyből, az állandó stresszből. Utána kerestem olyan állást, aminek köze is volt ahhoz, amit az egyetemen tanítanak, ott már jól éreztem magam.

Szerintem nálad is az a probléma, hogy "nem értesz" a munkádhoz. Keress olyan állást, ami valóban illeszkedik a végzettségedhez.