Lehet azért nem vesznek fel sehova mert van munkám? Nekem mindig munkanelkuliként éheznem kell mire végre lesz?

Feltűnt ez a fura ismétlődés, hogy szinte soha nem találok munka mellett másikat de olyan szinten molesztálnak vagy bántalmaznak vagy mobbingolnak, vagy bármi más miatt is de már nem birom bőgve járok be kikészülök (vagy akár olyantol amit átmenetire vállaltam amig nincs jobb pl kőkemény fizikai munka megoldatlan lakhatással hajnali keléssel estig-kinti takarítás), tehá fizikailag készülök ki, vagy elvállalok vmi részmunkát hogy jó lesz amig nincs másik de megélni nem fogok de a semminél jobb, de már nagyon leszegényedek, és vagy megszunik a cég vagy én mondok fel mert már nem birom.

Olyankor 3-5 hónapig se találok semmit, kezdetben még gyógyulok a traumákból vagy fizikailag, kezdek talpra állni, kipihenem az egész addigi szenvedést, es ilyenkorra fogy el a tartalék is vagy munkaügyi pénz, kezdődik az éhezés a lakhatási gondok, volt hogy már 40 kilo voltam mire végre lett munkám.

Amit szintén átmenetire vállaltam el amig nincs jobb, mert amúgy élhetetlen hosszútávon de rövidtávon teljesen jó, de már 2 éve megy és mentálisan is csak robbanok lefelé. Már nem birom.

De olyan soha nincs és nem is volt mikor munka mellett keresek masikat hogy tudnék váltani, csak amikor már "halálomon vagyok" felmondok/vagy isten adta megszunik a cég is(ott 6 évem ment el 6 év alatt se találtam mást), es amikor nem dolgozom se munkám se pénzem, akkor végre beüt vmi reménysugár hogy végre felvesznek valahova.

De ez mindig azzal jár hogy a semmibe a vakvilágba mondjak fel!