Mit tegyek hogy képes legyek értelmes maradni a pasikollegával szemben?

Semmi közünk egymáshoz, nem is tetszem neki, nem is bír, ami nem is csoda, meg ég és föld is vagyunk, ő határozott karakán dominánsabb féle tudatos kritikus szemű családos ember, én meg vmi lúzer kb akit csak kihasználtak eddig is, határozott stílusom szinte nincs is, meg nem is vágyok családos emberekre se mellesleg. Meg olyanra méginkább nem, aki le is néz, mint ő. Egy két pl szakmai hibámra pl inkább nem is mond semmit, merthát mondania se kell, tudjuk.

És akármikor kell vele beszélnem, átmegy a hangom valami cincogó magashangba, azt se tudom szinte soha miről is van szó, mert kisül az agyam, ha van egy értelmes mondatom és az magyarul is hangzik válaszban, az már jó, de szánalom a viselkedésem a lényem a beszédem vele, és neki is tiszta kín velem kommunikálnia, ha nem muszáj kényszer, inkább kikerül.

Olyan mintha zavarban is lennék, de teljesen feleslegesen, szinte szégyen hogy minek vagyok zavarban egyáltalán?

Màr olyan szinten égő az egész hogy már nem tudok hova süllyedni sem tovább.

de a női igazgatókkal is majdhogynem ugyanez van. Hogy teljesen összemegyek mellettük és borzalom görcseim vannak tőlük, de az munkahelyféltés miatt van. Azt úgy tudom. De igy velük is hasonló hogy beszélgetni nem tudok velük. De néha megtudom játszani a lazát, nyitottat, de nem mindig. De ez semmi ahhoz képest ami meg a pasi kollegával megy. Az mindenen túltesz. A munkahelyen is. Tehát az életben sincs senki akivel én értelmetlenul magyartalanul cincognék csak ha vele kell beszélni. Annyira égő, hogy traumatizál már.