Más is unja mások gyerekeinek a sztorijait? Vagy csak azért utálom mert nincs gyerekem? Miért nem lehet értelmes dologról beszélni?

Nekem van gyerekem, de más gyerekeinek sztorijai nem érdekelnek.

Más is unja.

Komplexusaid vannak.

Én is unom. Ők tudják, hogy unod, de nem érdekli őket, sőt élvezik, hogy megtörölhetik a lábukat valakiben.

Én nem. Úgy teszek mintha figyelnék, de amúgy fogalmam sincs miről dumálnak.

Nem foglalkozom ilyenekkel és ha elkerülhetetlenül belekeveredek, akkor is a lehető legnagyobb felületességgel viszonyulok ezekhez a számomra semmit nem mondó történésekhez.

Nem utolsó vagyok, de ha ilyen van, akkor nem reagálok, vagy csak témát váltok. Ha nagyon erőszakos, akkor én is elkezdek az életem mások számára teljesen érdektelen egy részéről beszélni válaszként.

Nekem meg a te stílusod irritáló és provokatív. Van gyerekem, gyerekteleneknek szűkszavúan szoktam említeni róla bármit (kivéve, ha kimondottan kérdezget a másik, érdekli), és rengeteg más témám van gyerekesekkel is. De különbözőek vagyunk. Biztos van, akit meg esetleg egy prágai kirándulás részletei untatnak, nincs olyan téma, ami mindenkit érdekelne. Ha vki félbeszakít egy beszélgetést bármilyen más témával, az udvariatlan, ha viszont olyat fűz hozzá, ami kapcsolódik, csak esetleg neked nem tetszik, mert szerepel benne a gyereke, akkor intoleráns vagy.

Ha valaki olyan témákat erőltet, amik láthatóan nem érdekelnek, az is udvariatlanság. Másrészről, ha válaszolok valamit, akármilyen semleges bólogatást is, azt már felhívásnak érzi az illető, hogy folytathatja. Persze bevállalom, hogy intoleráns vagyok, engem valószínűleg a prágai kirándulás részletei is untatnának, meg 99,99%, hogy bármi más téma is, amit egy átlag beszélgetéskor fel szoktak hozni a nők.