Egyből otthon kell maradni egy kis náthával, lázzal? Szerinted?
A véleményedre vagyok kíváncsi. Kérlek, írd oda a korodat is. Köszi.
Én 38 vagyok, és engem úgy tanítottak, már iskoláskoromban is, hogy náthával, 38 fok lázzal még simán el kell menni iskolába, munkahelyre, mert ha minden ilyennel otthonmaradnánk, elég sűrűn hiányoznánk.
Nekem is úgy tűnik, hogy ez lustaság, munkakerülés lenne. Az ember, amíg bírja magát, tegye a dolgát, kötelességét. Úgyis mindenki tudja, hogy hol van az a pont, amikor már nem bírja. Számomra akkor indokolt otthon maradni.
Közben persze szedni kell a gyógyszert.
38 fok lázzal simán dolgoztam (persze, ez munkától is függ, hogy mit dolgozol, mert pl vezetni azért nem vezettem volna, akkor nem megyek be, de nekem nem ez a munkám)
Szájkendőben is jártam köhögve, óránként kezet mostam, fertőtlenítettem, szedtem az antibiotikumot, ment a munka.
Egyszer felszaladt 39-re, akkor nem mentem be, mert fel se tudtam kelni. Az én határom kb ott van.
Véleményem szerint az is hülyeség, hogy szanaszét fertőzzük a közösséget, mert 1. ezt mindenki belekalkulálja, hogy aki nincs elszigetelve az emberektől egy lakatlan szigeten, az vigyázzon szépen magára, és a beteg se tüsszögjön összevissza, hanem hordjon szájkendőt, fertőtlenítsen, stb, tehát megvan ennek a kultúrája,
2. pont, hogy közösségben alakul ki az immunrendszer, nem steril, elszigetelt környezetben.
Régen is mindenki bejárt mindenhova, ameddig bírt, nem volt ez a nagy kényelmesség, hogy az első hapcira maradjunk otthon. Nekem ez nagyon úgy tűnik, mintha kapóra jönne ürügyként, hogy miért ne kelljen dolgozni végre, s még meg is van magyarázva.
Mi a ti véleményetek? Az enyém ez.
Én 36 éves vagyok. Nálunk az volt a módi, hogy egy kis takonnyal, köhögéssel még nyugodtan lehet suliba menni, később dolgozni is. Lázzal már maradhattam otthon, és felnőttként sem dolgozom lázasan. Ritkán van lázam, kb. három évente egyszer, de engem úgy lever a lábamról már a hőemelkedés is, hogy felkelni alig bírok. Szóval ilyenkor nem dolgozom.
Mondjuk nekem ez jelenleg elmélet csak, mert home officeban vagyok, de lázasan így sem dolgozom, nem bírok gondolkodni, márpedig az én munkámhoz kéne.
A covid óta viszont totál megváltozott minden, a gyerek tüsszent egyet az oviban, már hívnak, hogy menjek érte, mert beteg, persze itthon érdekes módon semmi baja. Ha kifújod az orrod nyilvános helyen, úgy néznek rád, mint egy potenciális vegyi fegyverre. A munkahelyeken is azóta megy ez a "be ne gyere taknyosan" hozzáállás, előtte kb. mit képzelsz, hogy otthon akarsz maradni egy kis náthával.
Nekem az a tapasztalatom, hogy otthon kikúrálom magam 3 nap alatt, ha pedig figyelmen kívül hagyom, akkor elhúzódik a dolog akár heteig is.
Nem beszélve arról, hogy iszonyú kellemetlen folyamatosan tüsszögni és orrot fújni a buszon és a munkában és nincs ám mindenki tekintettel arra, hogy zsebkendőbe tüsszentsen, mint én.
Ha láz is van, akkor kb használhatatlan vagyok és tizen órákat alszom, hamar ki is fekszem, kiizzadom.
Anyám anno lázasan is elküldött suliba, pedig sokszor voltunk egyedül otthon, tehát nem a felügyelet megoldásával volt a gond. Egyszer úgy be volt gyulladva a mandulám, hogy elbőgtem magam az órán, mert már nem bírtam és még lázas is voltam mellé. Két hétig szenvedtem, tele lettem rossz jegyekkel, mert tanulni így se tudtam, de legalább év végén ajándékot kaptam, mert egyszer sem hiányoztam. K*vára megérte, mondhatom.
1 évvel később hasonló szituban elzavart suliba, én lementem a háziorvoshoz, majd haza. Nagyon megvert. Ennek is sok értelme volt, de legalább otthon maradhattam, nehogy észrevegyék a zöld foltokat.
Egyébként totál ellentmondasz magadnak. Munkakerülés, lustaság, de azért ne fertőzzük meg a közösséget (viszont ne szigeteljük el magunkat), ámbár mindenkinek egyéni az a határ, ahol még el tudja látni a feladatait, de azért lusta vagy, ha kifekszel egy kis náthát.
#26-os voltam és ennyi idő is vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!