Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Miért nem rúgják ki?

Miért nem rúgják ki?

Figyelt kérdés
Fél éve dolgozik nálunk egy fiatal csajszi. Főállásban, szóval gyakran van bent. Elég hullámzó volt már az elején is a hangulata, de az utóbbi hetekben konkrétan egész álló nap letargikus, bús, béke segge alatt van. Munkáját elvégzi rendben, de olyan búval baxott, hogy néha-néha másra is ráragad, pedig bent alapvetően jó hangulat szokott lenni. Sokan kérdezik, hogy mi a baj, de vagy azt mondja, hogy semmi, megvan, vagy azt, hogy minden, vagy azt, hogy mi nem az. Szerintem ez hosszútáv nem jó, másra is átragad vagy nem tudom. Még az is képes hülyülni, akinek tényleg nagy baja van, de ha nem, hát na basszus, legalább tudjuk a miértjét, beszélgetünk, elég bensőségesen. És ezért én nem kedvelem ezt a csajt, mert ha mellé kerülök, az egy dolog, hogy nem beszélgetünk, de az életkedvemet elveszi. Szerintem mások is hasonlóan lehetnek. Nem akarom, hogy tönkretegye a munkahelyemet, szeretek bejárni.
máj. 3. 16:48
1 2 3 4 5 6 7
 51/67 Hermitlog ***** válasza:
42%

“Ha az igazság leírása neked veszekedés, meg provokálás, az nagyon szomorú. Az energiavámpír meg továbbra is az, aki szándékosan tönkreteszi a többi ember hangulatát maga körül, vagyis a kérdésben bemutatott nő.”


Milyen igazság???!!! Oldalakat írtam le neked a klinikai depresszióról, még csak el sem olvastad csak fosod a magad baromságait. Még a kérdező sem írt szándékosságról! Vagy nagyon jó troll vagy, vagy nem tudom, de életemben nem találkoztam még ilyen hülyével. Nem is reagálsz azokra a tudományos tényekre amiket felhoztam.


Pontosan jól tudod, hogy a társaságokat nem depressziósok szokták szétbomlasztani, hanem az anti-szociális személyiségzavarban szenvedők (nárcisztikusok, pszichopaták, szociopaták). Erről lassan már száz éves anyaggal rendelkezünk.


“Az meg nem érdekel, hogy pontosan milyen elmebaja van az ilyennek, mert megmutatkozott már épp elégszer, hogy mit is tesznek az ilyenek. Mindegyik pont annyi kárt okoz, amennyire hatalma van.”


Ha nem érdekel, akkor meg hogyan kennéd rá a depressziósokra b.meg??? Pont azért hoztad fel a példát, de mikor bebizonyítom neked, hogy rossz példa volt és nem támasztja alá az állításodat, akkor már nem érdekel? Milyen kényelmes… Szerinted a komorbiditások lényegtelenek? Lényegtelen, hogy mondjuk félrekezelték a skizofréniáját a személyiség zavarát, a hallucinációit és mellesleg ez okozhatta a depressziót? Annyi eszed sincs, mint egy marék lepkének. Szerinted egy bíró a tárgyaláson a gyilkosságot meg az önvédelemből elkövetett emberölést ugyanúgy kéne, hogy kezelje? Az említett betegségek között még ennél is nagyobb a különbség.


“De tudod, mit? Mivel nem szép dolog másoknak rosszat kívánni, "csak" annyit kívánok neked, hogy legyen minél több olyan kollégád, mint a kérdésben bemutatott energiavámpír. Egy óra múlva már sírva menekülnél előlük és nem védenéd a fajtájukat soha többet.”


Nem szép dolog másoknak rosszat kívánni? Pont azzal kezdted itt a tevékenységedet, hogy az élet majd megbünteti ezt a nőt!!! Pont rossz kívánsággal indítottál!!


Képzelt az egyik ismerősöm, pont, hogy depressziós volt. Éppen a mérgező irodai kollégái tettek azzá a folyamatos b.szogatásukkal meg kiközösítésükkel, még a munkáját is direkt szabotálták. És képzeld minél depressziósabbá tették, annál jobban élvezték a dolgot. Volt egy emberi játékszerük. Persze ő saját magát utálta emiatt, próbált a kedvükben járni. Aztán egyik nap nem bírta tovább és öngyilkos lett. Leugrott a magasból. Tudod mit mondtak a kollégái ? Aki hülye haljon meg. Egy vállrándítással elintézték.


A munkáját mindig lelkiismeretesen elvégezte. De semmi nem volt elég. Én egy védtelen báránynak láttam a farkasveremben.


Sokszor mondta, hogy szeretne jobban lenni, de egyszerűen képtelen rá. Ilyenkor olyan volt, mint egy sötét feneketlen kút, bármennyi szeretetet és támogatást kapott szinte semmit sem segített, nagyon szégyellte magát emiatt.


Azt mondta nekem egyszer, az is nagyon félelmetes, ha egy gyilkos üldöz és meg akar ölni, de legalább el tudsz bújni ilyenkor. Ő viszont saját maga elől nem tud.


Az állat munkatársai pedig észre sem vették magukat, hogy ők építették le az önbizalmát, azt mondták egymás folyamatos alázása normális, ez csak hecc, aki pedig ezt nem bírja az gyenge.


Te pont ilyen ember vagy 50-es. Az ilyen emberek miatt, mint te szar a világ.

máj. 12. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/67 anonim ***** válasza:
51%

"Pontosan jól tudod, hogy a társaságokat nem depressziósok szokták szétbomlasztani, hanem az anti-szociális személyiségzavarban szenvedők (nárcisztikusok, pszichopaták, szociopaták)."


Rohadtul nem így van. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő emberek többsége teljesen normális életet él és a környezetük kifejezetten kedves, jófej emberekként ismeri őket. Ők nem reklámozzák a problémáikat, ellentétben a mehkeseredett, rosszindulatú, energiavámpír depressziósokkal.



" Szerinted a komorbiditások lényegtelenek? Lényegtelen, hogy mondjuk félrekezelték a skizofréniáját a személyiség zavarát, a hallucinációit és mellesleg ez okozhatta a depressziót?"


Lényegtelen, ugyanis bármi baja volt az ilyennek, csak egy mocskos tömeggyilkos volt. Megérdemelte a sorsát. Egyedül az áldozatait sajnálom az ilyennek.


"Nem szép dolog másoknak rosszat kívánni? Pont azzal kezdted itt a tevékenységedet, hogy az élet majd megbünteti ezt a nőt!!! Pont rossz kívánsággal indítottál!!"


Nem szép dolog a rossz kívánság, de bizonyos esetekben érthető. Például a kérdésben szereplő nő esetében pontosan az.


"Éppen a mérgező irodai kollégái tettek azzá a folyamatos b.szogatásukkal meg kiközösítésükkel, még a munkáját is direkt szabotálták."


Az elmebetegségek örökletesek, úgyhogy nem a kollégái tették depresszióssá, hanem ilyen genetikája volt. Innentől kezdve baromság az egész.

Egyébként meg ha ennyire gyűlölte mindenki, annak biztosan megvolt az oka.

Ja, egyébként meg az ilyen nem a kollégái miatt ölte meg magát, hanem a saját elmebaja miatt.


"Az ilyen emberek miatt, mint te szar a világ."


Azoknak szar miattam a világ, akik megérdemlik. A környezetemben élő jó emberekért megteszek mindent.

Ha pedig egy hozzád, vagy a kérdésben szereplő nőhöz hasonló energiavámpír rájuk akaszkodik, annak vége lesz.

máj. 13. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/67 anonim ***** válasza:
42%
52: Nekem még mindig nem világos, hogy milyen akaszkodásról beszélsz. A kérdésben leírtakban mi utal ilyesmire? Pont, hogy nem akaszkodik, mivel alapból nem akar senkivel beszélgetni.
máj. 13. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/67 anonim ***** válasza:
63%

Ha nem világos, hogy milyen akaszkodásról van szó, akkor a te környezetedben még nem élt ilyen energiavámpír rohadék.

Én a helyedben inkább örülnék ennek a hatalmas szerencsének.

máj. 13. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/67 Hermitlog ***** válasza:
28%

“Rohadtul nem így van. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő emberek többsége teljesen normális életet él és a környezetük kifejezetten kedves, jófej emberekként ismeri őket. Ők nem reklámozzák a problémáikat, ellentétben a mehkeseredett, rosszindulatú, energiavámpír depressziósokkal.”


Ezzel hazugságoddal végleg bebizonyítottad, hogy veszély jelentessz a társadalomra. A depressziósok pont, hogy elszigetelődnek és szégyellik magukat, míg a pszichopaták simulékonyak és bárkit tönkretesznek lelkiismeret furdalás nélkül. Másrészt a depressziósok többsége (a nagyon mély depressziósok kivételével) el sem mondja a lehangoltságát, főleg nem munkahelyen, hanem megpróbál megoldást találni bármilyen nehéz is, tehát az általánosításod, hogy a depressziósok rosszindulatúak, vagy "energiavámpírok" hamis. Egyébként is, önellentmondásba kerülsz, mert ha az általad említett kamu, miszerint a depresszió kizárólag genetikai eredetű (mert nem az, hiszen a genetika csak a hajlamot erősíti, ami nem biztos, hogy előjön), akkor nem lehet szó rosszindulatról, hiszen az illető eleve depressziósnak született. Egyébként teljesen beteg elképzelés a krónikus lehangoltságot rosszindulattal társítani, gondolod, hogy előre eldönti az a szerencsétlen, hogy szándékosan azért lesz lehangolt és azért borul fel az agyában pár biokémiai folyamat, mert neked akar rosszat? Baszod te mennyire egoista vagy már? Azt hiszed minden a hozzád hasonló nárcisztikus pszichopatákról szól? Ja bocs tényleg azt hiszed...


A gyakori közös használat és a személyiségjegyek némi átfedése ellenére nem minden nárcisztikus ember szociopata/pszichopata, és nem minden szociopata/pszichopata nárcisztikus.


A NÁRCIZMUS FOGALMA

A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. Alkalmazzák az elnevezést társadalmi csoportra, gyakran használják utalásként elitizmusra, vagy közönyösségre mások nehéz helyzete iránt.


A PSZICHOPÁTIA FOGALMA

A pszichopátia olyan személyiségzavar (antiszociális személyiségzavar), amely bizonyos magatartásformák és a belőlük leszűrhető személyiségjegyek jól elkülönülő halmazaként határozható meg, amelyek zömét a társadalom elítéli.


EZEK A KÜLÖNBSÉGEK


A legnagyobb különbség a nárcisztikus és a pszichopata között, hogy az előbbit nagyon is érdekli, hogy mások, mit gondolnak róla. A pszichopaták azonban a szó szoros értelmében nem törődnek azzal, hogy mások, miként látják őket. Ezért fordul elő az, hogy a pszichopata bárkivel képes kegyetlenül bánni, míg a nárcisztikus inkább a közvetlen környezetét pusztítja. Az agressziójukkal mindkettő árthat másoknak, de a pszichopaták inkább követnek el korlátok nélkül erőszakot.


Különbségek a szociopata és a pszichopata között


A pszichopatákat olyan emberek közé sorolják, akiknek kevés a lelkiismeretük vagy egyáltalán nincs, de képesek követni a társadalmi szabályokat, ha az megfelel az igényeiknek. A szociopaták korlátozott, bár gyenge képességgel rendelkeznek az empátia és a bűntudat érzésére. Valamint nagyobb valószínűséggel jönnek ki a sodrukból, és erőszakosan reagálnak, amikor szembesülnek tetteik következményeivel.


Pszichopata

-Tetteti a törődést

-Kőszívű viselkedést mutat

-Nem ismeri fel mások baját.

-Felszínes és hamis kapcsolatokkal rendelkezik

-Normális életet tart fenn a bűnözői tevékenység álcájaként

-Nem képes valódi érzelmi kötődéseket kialakítani

-Embertársait csupán eszköznek tartja, amíg az igényeit kiszolgálják "megtartja" őket, ha "elhasználódtak" eldobja


Szociopata:

-Világossá teszi, hogy nem érdekli mások hogyan éreznek.

-Forrófejűen és ösztönösen viselkedik.

-Hajlamos őrjöngésre és dührohamokra

-Felismeri, hogy mit tesz, de ésszerűsíti magának a viselkedését (pl. meg kellet ölnie)

-Képtelen kiegyensúlyozottan és rendszeresen dolgozni vagy családban élni hosszútávon

-Képes érzelmi kötődéseket kialakítani, de ez nehézkes


A pszichopátia sokkal gyakoribb az elítéltek és a bebörtönzöttek körében, ahol a becslések szerint a fogvatartottak 15-25%-a felel meg a diagnózis követelményeinek. Egy, az Egyesült Királyságban fogvatartottak mintáján végzett vizsgálat szerint a megkérdezett fogvatartottak 7,7%-a felelt meg a pszichopátia diagnózisához szükséges 30-as PCL-R határértéknek. Egy iráni rabok mintáján végzett, a PCL:SV-t használó vizsgálat 23%-os előfordulási gyakoriságot állapított meg 18 vagy annál magasabb pontszámmal. A Bond Egyetem munkatársa, Nathan Brooks tanulmánya szerint körülbelül minden ötödik vállalati főnök klinikailag jelentős pszichopátiás vonásokat mutat - ez az arány hasonló a fogvatartottak körében tapasztaltakhoz.


Fritzon és Board pszichológusok tanulmányukban, amelyben összehasonlították a személyiségzavarok előfordulását az üzleti vezetőknél és az elmegyógyintézetben fogva tartott bűnözőknél, azt találták, hogy néhány felsővezető profilja jelentős személyiségzavar-elemeket tartalmaz, beleértve a pszichopátia „érzelmi összetevőinek” vagy interperszonális-affektív vonásainak nevezett elemeket. A triarchikus modellben meghatározott olyan tényezők, mint a merészség, a gátlástalanság és az aljasság, más előnyökkel - például a kedvező neveltetéssel és a magas intelligenciával - együttesen úgy gondolják, hogy korrelálnak a stressz-immunitással és a stabilitással, és hozzájárulhatnak ehhez a sajátos megnyilvánuláshoz. Az ilyen személyeket néha „sikeres pszichopatáknak” vagy „vállalati pszichopatáknak” nevezik, és nem mindig rendelkeznek a pszichopátia hagyományos fogalmára jellemző hagyományos bűnözői vagy antiszociális viselkedés kiterjedt előzményeivel. Robert Hare azt állítja, hogy a pszichopata vonások gyakorisága magasabb az üzleti világban, mint az általános népességben, és arról számolt be, hogy míg az általános népesség körülbelül 1%-a felel meg a pszichopátia klinikai kritériumainak, addig az üzleti életben a vezető beosztásúak esetében 3-4% körüli értékeket említenek.


A témával foglalkozó tudósok úgy vélik, hogy bár a pszichopátia a munkahelyi alkalmazottaknak csak kis százalékában nyilvánul meg, a vállalati szervezetek magasabb szintjein gyakoribb, és negatív hatásai (például fokozott zaklatás, konfliktusok, stressz, munkaerő-vándorlás, hiányzások, termelékenység csökkenése) gyakran az egész szervezetben éreztetik hatásukat, meghatározva az egész vállalati kultúra alaphangját. A rendellenességben szenvedő alkalmazottak önző opportunisták, és saját érdekeik előmozdítása érdekében hátrányos helyzetbe hozhatják saját szervezetüket. Bájosak lehetnek a munkahelyi hierarchiában a felettük lévő munkatársakkal szemben, elősegítve ezzel a szervezeten belüli felemelkedésüket, de visszaélhetnek a alattuk lévő munkatársakkal szemben, és óriási károkat okozhatnak, ha felsővezetői pozícióba kerülnek. A PCL-R-rel mért pszichopátia összefügg a vállalati szakemberek alacsonyabb teljesítményértékelésével.


“Lényegtelen, ugyanis bármi baja volt az ilyennek, csak egy mocskos tömeggyilkos volt. Megérdemelte a sorsát. Egyedül az áldozatait sajnálom az ilyennek.”


Ebben pontosan egyetértünk. Csakhogy te ezt a példát hoztad, fel, hogy elítéld a világ összes depressziósát, akik a légynek sem ártanak. Én bebizonyítottam, hogy az "érvelésed" nem helytálló.


“Nem szép dolog a rossz kívánság, de bizonyos esetekben érthető. Például a kérdésben szereplő nő esetében pontosan az.”


Ha te egy eleve szenvedő embernek kívánsz rosszat az pusztán azt jelenti, hogy egy rosszindulatú kis g.ci vagy.


“Az elmebetegségek örökletesek, úgyhogy nem a kollégái tették depresszióssá, hanem ilyen genetikája volt. Innentől kezdve baromság az egész.

Egyébként meg ha ennyire gyűlölte mindenki, annak biztosan megvolt az oka.

Ja, egyébként meg az ilyen nem a kollégái miatt ölte meg magát, hanem a saját elmebaja miatt.”


Tényleg? A zsidókat is sokan gyűlölték, meg gyűlölik, szerinted annak is oka van?


Semmit sem tudsz róla, és megérdemelnél egy kiadós seggberúgást azért, mert így beszélsz róla. Nála kedvesebb teremtést nem ismertem, pont ezt használták ki.


A hajlam örökletes, amit például traumák tudnak előhozni, de okozhat depressziót betegség is pl. pajzsmirigy betegség, hormonzavar vagy fejsérülés. Tehát te is lehetsz bármikor depressziós.


Miért zaklatnak (bullying, rendszeres zaklatásos bántalmazás) az emberek másokat?

Számos oka van annak, hogy az emberek miért döntenek úgy, hogy másokat zaklatnak. A zaklatás oka lehet a bizonytalanság, az alacsony önbecsülés vagy a célszemély iránt érzett féltékenység. Lehet, hogy azért vesznek részt a zaklatásban, mert a barátaik is így tesznek, vagy mert látják, hogy ez online vagy a környezetükben naponta megtörténik.


Azok az egyének, akik másokat zaklatnak vagy egészségtelenül viselkednek másokkal szemben, azért csinálják, mert mások rossz közérzete növeli önbecsülésüket. Erősnek érzik magukat, ha cselekedeteik miatt valaki más szomorú vagy szorong lett. A bántalmazók ezt elérhetik pletykák terjesztésével, másokat arra bátorítanak, hogy kiközösítsék a célpontjukat, vagy a pletyka és a megfélemlítés kombinációját alkalmazzák. Csoportos zaklatás történhet „törlés” (cancel culture) vagy hosszú távú digitális kampányok révén egy egyén ellen az interneten. Vagy előfordulhat társas környezetben, például egy munkahelyen vagy iskolában.

Az emberek kényelmetlenül érezhetik magukat olyan dolgok miatt is, amelyeket nem értenek. Az iskolai környezetben például gyakori lehet a fogyatékosságon vagy mentális egészségi állapoton alapuló zaklatás. Ha a gyerekek és serdülők észreveszik, hogy valaki másképp néz ki, mint ők, vagy másképp viselkedik, félelemből, nyugtalanságból és társadalmi nyomásra esetleg zaklatással vagy udvariatlan viselkedéssel reagálnak. Fontos megjegyezni, hogy a tudatlanságból és a megértés hiányából fakadó bántalmazó viselkedés nem indokolt.


A zaklatás okától függetlenül jelentős hatással lehet a zaklatott személyre (és az elkövetőre), például depressziót okozhat.


Kapcsolat a depressziós tünetek és a zaklatás között

A zaklatás összefügg a depresszióval és más mentális egészségi állapotokkal. A következők a gyakori jelei annak, hogy egy személyt rendszeresen nevetség tárgyává tesznek és rosszul bánnak vele: szokatlanul alacsony önbecsülés, hirtelen levertnek érzi magát, vagy elveszíti érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységek iránt, megváltozott személyiség, szokatlanul erős félelem (például attól a helytől, ahol a bántalmazás történik).


Gyermekeknél, tizenéveseknél és felnőtteknél egyaránt diagnosztizálható depresszió.

A depresszió tünetei a következők:

-Az étvágy vagy a testsúly változása.

-alvásképtelenség érzése vagy gyakori elalvás

-értéktelennek, reménytelennek vagy levertnek érzi magát gyakran.

-nem élvezik a korábban kedvelt hobbikat

-Fizikai tünetek, mint például fejfájás vagy krónikus fájdalom.

-Unalom

-Sírás

-Koncentrációhiány vagy koncentrációs nehézségek a munkában vagy az iskolában

-Bizonyos esetekben drog használat vagy függőség alakul ki

-Magányosság

-Öngyilkos gondolatok*


“Azoknak szar miattam a világ, akik megérdemlik. A környezetemben élő jó emberekért megteszek mindent.

Ha pedig egy hozzád, vagy a kérdésben szereplő nőhöz hasonló energiavámpír rájuk akaszkodik, annak vége lesz.”


Soha nem tettél senkiért semmit. Aki ennyire nincs tisztában azokkal a dolgokkal amikről beszél, meg úgy összességében a világról sem tud semmit, de bőszen gyűlölködik az elesett emberek ellen, úgy, hogy közben ezt anonim módon teszi az csak egy gyáva féreg, a társadalom testén élősködő parazita, mint minden anti-szociális.


Tehát kérlek fejtsd ki, hogyan lesz vége a depressziós embereknek a kezed által? Mit kezdenél úgy félmilliárd depresszióssal?


Hogyan lesz végem? Várom a választ te primitív szájhős.

máj. 13. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/67 anonim ***** válasza:
56%

"Egyébként is, önellentmondásba kerülsz, mert ha az általad említett kamu, miszerint a depresszió kizárólag genetikai eredetű (mert nem az, hiszen a genetika csak a hajlamot erősíti, ami nem biztos, hogy előjön), akkor nem lehet szó rosszindulatról, hiszen az illető eleve depressziósnak született. "


Nem magában azért rühellem a depressziósokat, mert depressziósok, hanem mert a többségük megpróbálja ráerőszakolni a saját nyomorát a környezetére, pont úgy, mint a kérdésben levő nő.


"Ha te egy eleve szenvedő embernek kívánsz rosszat az pusztán azt jelenti, hogy egy rosszindulatú kis g.ci vagy."


Ennyi erővel a sorozatgyilkosok többsége is sokat szenvedett életében. Ha börtönt kívánok nekik, akkor rosszindulatú kis g.ci vagyok? Tényleg?

Hát nem, ugyanis a nyomorunk nem mentség a tetteinkre.

Épp ezért érdemli meg a kérdésben levő nő is a kirúgást.


"Semmit sem tudsz róla, és megérdemelnél egy kiadós seggberúgást azért, mert így beszélsz róla."


Fizikailag bántalmaznál embereket. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedők TÖBBSÉGE nem tesz ilyet, de te mégis elítélsz egy komplett embercsoportot, miközben sokkal lejjebb vagy náluk. Ki is jelent akkor veszélyt a társadalomra?


Ja, egyébként meg az igazán elesett emberek pont azok a személyek, akiket én megvédek a hozzád hasonlóak ellen. Személyiségzavaros a rengeteg bántalmazástól lesz valaki, míg a depresszióhoz hasonló elmebetegségek örökletesek.


"Soha nem tettél senkiért semmit."


Te már csak biztosan tudod, amikor semmit nem tudsz rólam!

Nevetséges vagy, csak szólok.

De tudod, mit: egy hozzád hasonlónak nem fogom bizonygatni, hogy mi minden jót tettem már tisztességes emberekért. Érted aztán tényleg nem tennék soha semmit, legfeljebb csak rosszat.

Ha bekerülnél a cégemhez te, vagy a kérdésben bemutatott energiavámpír nő, már az első nap közösen repülnétek.


"Mit kezdenél úgy félmilliárd depresszióssal?"


Sajnos csak azokat tudnám lerendezni, amelyikek a közvetlen környezetemben vannak. De azok aztán megkapnák a magukét, ne félj.


A primitív meg te vagy, ugyanis itt gyűlölködsz és személyeskedsz már oldalak óta.

Gondoltam, csak szólok, ha már egyszer semmi önreflexiód nincsen.

máj. 14. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/67 anonim ***** válasza:
36%

54: De igen, dolgoztam már energiavámpírokkal. Például nagypofájú szóf**ókkal, akik egész nap nyomták az idióta, paraszt poénokat, meg próbáltak a magánéletemről faggatni.

De például egyszer, gyárban dolgozva 20 évesen volt egy nálam 8 évvel idősebb munkatársnőm, akkor 10 éve dolgozott ott. Onnantól, hogy én odakerültem, az első naptól minden ok nélkül tahó, lekezelő volt velem. Meg semmi dolgokba belekötött, és kiabálni kezdett. Meg valótlan pletykákat terjesztett rólam. Ha valaki feltette neki a "Hogy vagy?" kérdést, akkor erre mindig olyasmit felelt, hogy rohadt sz*rul van, fáj a gyomra, vagy hogy fel van cseszve, mert tegnap otthon rossz hírt kapott, összejöttek a költségek, meg ilyenek. Aztán hallottam, hogy állítólag a fickója nem elégíti ki eléggé szexuálisan, részben azért ilyen. Majd azt is megtudtam, hogy amikor 10 éve odakerült, az első 1-2 évben összevissza szívatták, alázták a kollégák. És úgy volt vele, hogy ha ővele akkor így bántak, akkor nehogymár nekem jó dolgom legyen új dolgozóként, ezt nem fogja eltűrni. Vele dolgozva éreztem először az ingert arra, hogy férfiként nőt megüssek.

Szerintem te az ilyenekre gondolsz. De ezek nem depressziósok, hanem pusztán üres életű, rosszindulatú, irigy emberek. A kérdésben szereplő nő csak pusztán rosszkedvű, de elvan magában, alapból senkivel nem beszél, semmi ártó szándék nincs benne.

máj. 14. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/67 anonim ***** válasza:
38%
Szerintem pont az ilyen vita és gyűlölködés miatt halt meg az a sok ember a repülőgép szerencsétlenségben, mint amit itt pl az 52 levág. Hibáztatni kár érte mert totál nárcisztikus és ok okozati összefüggéseket nem bír el az agya. Viszont az a pszichológusok és az utazási cég felelőssége hogy egy ilyen konfliktust nem tudnak kiszűrni és veszélyeztetik az utasokat, mert valszeg a pilótának is volt pár ilyen bullyja. Az 52-es pont olyan ember akik egy akármilyen egészséges emberből ki tudják hozni a legrosszabb forgatókönyvet, és ezt nem is neki írom mert ő nem tudja ezt objektívan szemlélni. Csak annyit tud hogy valszeg gyűlölt már akár gyerekkorában néhány depressziósnak mondott embert, akikre valami miatt akár irigy is volt, és ezt a gyűlölködést azóta tökélyre fejlesztette. Igen biztos szar egy rossz hangulatú kolléga, de azért amiket itt összehord az már túlment egy határon :D
máj. 15. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/67 anonim ***** válasza:
36%
58: Igazad van, de amúgy melyik repülőszerencsétlenségre gondolsz?
máj. 15. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/67 anonim ***** válasza:
36%
58: Másfelől meg, az embernek veleszületett tulajdonsága, hogy mindent meg tud magyarázni és ideologizálni. Ha megkérdezünk egy iskolás rosszgyereket, hogy miért terrozizálja és bullyingolja a gyengébb, csöndes osztálytársát, nyilván meg fogja tudni magyarázni a maga módján. És nincs ez másképp a munkahelyeken is, a rosszindulatú dolgozó úgyszintén megmagyarázza, hogy szerinte miért jogos és normális mobbingolni a kollégát, akinek egyetlen bűne, hogy műszak alatt nem akar haverkodni a dolgozókkal, hanem csak a munkát elvégezni.
máj. 15. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!