Hogyan kezeljem az alábbi helyzetet?
Méltánytalanság a munkahelyen: a feladat, amit ketten csináltatok egy kollégával, a vezető szerint teljes egészében a kolléga munkája volt, és noha Te is benne voltál, és ezt a vezető is tudja, mégis csak őt emeli ki, a Te neved el sem hangzik. Ugyanez a helyzet egy másik projekt kapcsán is, amit szintén ezzel a kollégával együtt csináltatok. A legszebb az egészben, hogy a kolléga se áll ki melletted, és nem jelzi, hogy amúgy az ötlet és a hozzá kapcsolódó feladatok kitalálása teljes egészében csapatmunka volt, amit ő egyedül csinált (és valóban nagy falat) az az egységessé szerkesztés, arculatadás a munkának. De a lényegi, kreativitást igénylő rész mind közös munka volt.
Szólni nem volt módom, és mivel amúgy se kedvel a vezető, kiforgatta volna a szavaimat (volt már rá példa nem is egyszer), de a jövőben még szeretném szóba hozni, ha másnak nem, hát a kollégának.
Most legszívesebben sírnék, mert nagyon méltánytalannak érzem az egészet. Tehetetlen düh munkál bennem. Nem tudom, hogy engedjem el, hogy vezessem le, hogy ne mérgezzen engem tovább.
Ha van jól bevált ötletetek, szívesen fogadom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!