Hogyan kezeljem az alábbi helyzetet?
Méltánytalanság a munkahelyen: a feladat, amit ketten csináltatok egy kollégával, a vezető szerint teljes egészében a kolléga munkája volt, és noha Te is benne voltál, és ezt a vezető is tudja, mégis csak őt emeli ki, a Te neved el sem hangzik. Ugyanez a helyzet egy másik projekt kapcsán is, amit szintén ezzel a kollégával együtt csináltatok. A legszebb az egészben, hogy a kolléga se áll ki melletted, és nem jelzi, hogy amúgy az ötlet és a hozzá kapcsolódó feladatok kitalálása teljes egészében csapatmunka volt, amit ő egyedül csinált (és valóban nagy falat) az az egységessé szerkesztés, arculatadás a munkának. De a lényegi, kreativitást igénylő rész mind közös munka volt.
Szólni nem volt módom, és mivel amúgy se kedvel a vezető, kiforgatta volna a szavaimat (volt már rá példa nem is egyszer), de a jövőben még szeretném szóba hozni, ha másnak nem, hát a kollégának.
Most legszívesebben sírnék, mert nagyon méltánytalannak érzem az egészet. Tehetetlen düh munkál bennem. Nem tudom, hogy engedjem el, hogy vezessem le, hogy ne mérgezzen engem tovább.
Ha van jól bevált ötletetek, szívesen fogadom.
Főnök csere munkahelyváltással. Azt kreatívkodjanak együtt.
Vagy
A legközelebbi projektnél ráhagyni a kollégára a munka java részét. Ha szóvá teszi, akkor lehet vele közölni nyugodtan ,hogy a múltban 2 projektnél is segítettél és le se sz@rt, akkor oldja meg egyedül.
Persze a főnök előtt rebbenéstelen szemmel letagadni ezt a beszélgetést.
Az a vicces, hogy ezzel a kollégával amúgy normális a kapcsolatom, a vezető meg kb. másfél éven belül elköltözik, és új vezető lesz.
De már elegem van abból is, hogy én túl előzékeny vagyok: én pl. mindig igyekszem tekintettel lenni másokra, és eszembe se jutna nem megemlíteni, ha vmiben az érdem nem csak az enyém.
Viszont bárhová is mennék, ott is csak emberekkel kellene együtt dolgoznom, szóval ez nem megoldás sajnos, ráadásul ez a munkahely 2 percre van a lakóhelyemtől. Én tényleg csak azt nem tudom/értem, hogy lehetnek ilyen érzéketlenek egyesek, és mit kellene tennem azért, hogy ezek a dolgok simán leperegjenek rólam, és ne tegyék tönkre a napomat.
Akkor másfél évig sírás közeli állapotban akarsz élni?
Jóban vagy a kollégával miért nem mondod neki vagy ha nem mered nyíltan akkor utalgass rá
Úgyis csak téged fognak dicsérni minket/engem nem stb
Ha ez nem használ akkor meg azt kell csinálni amit az egyes írt csak annyit csinálj amit muszáj
Sok szempontból jó itt dolgozni, a vezetőben meg különösen azt szeretem, amikor nincs bent - és ez szerencsére rendszeresen előfordul, kb. többet van otthon, mint a munkahelyén.
Amúgy igazad van, már akkor jobban fogom érezni magam, ha jelzem a kollégámnak, hogy ez nem tetszett.
Igaziból mindig a bent rekedt düh kezelése nehéz, muszáj kiadni, hogy az ember tovább tudjon lépni.
Ha másfél év múlva elmegy a főnök, akkor #1 válaszában a második opciót választanám:
"A legközelebbi projektnél ráhagyni a kollégára a munka java részét. Ha szóvá teszi, akkor lehet vele közölni nyugodtan ,hogy a múltban 2 projektnél is segítettél és le se sz@rt, akkor oldja meg egyedül."
Azt írtad erre, hogy ezzel a kollégával normális a kapcsolatod. Persze, mert te csapattársnak tekintetted és segítetted, majd utána lenyelted, hogy ő egymaga aratja le az elismerést. Hát jó, hogy kedvel téged ez a kolléga! :-))) A te hátadon tud magasra kapaszkodni!
Úgyhogy egyáltalán nem baj, ha szembesíted vele, hogy a lóf...nak is van ám vége.
Végül is igaza van a kollégádnak.
A főnökök azt a beosztottat szeretik, aki nem problémázik. Ő meg kivárja, hátha magától megoldódik a probléma, ami eszerint időnként meg is történik.
Akkor oké, legyél együttműködő vele, és állj ki te magadért. Végül is tényleg nem a kollégád dolga, hogy helyetted kiálljon.
Na ez egy nagy kamu
Mármint nem a kérdés hanem a kolléga dumája hogy nem volt rá módja ezt abból gondolom hogy a leírtak alapján ő többet beszél a főnökkel tehát lett volna rá módja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!