Ez mennyire volt szemétség a munkáltatótól?
Másodállást akartam főállás mellé, jelentkeztem is egy helyre ahol korábban 2 évig voltam, akkor is másodállásban.
Alkalmi bejelentés lett volna, közvetítőn keresztül.
Megcsináltam 2 oktatást is, a 2. már az üzem területén, azt mondták már másnap állhatok is munkába meg is volt beszélve a közvetítőssel...
Hajnalban be is mentem, a kapunál írtam vna alá a jelenlétit ahol a nevem át volt húzva tollal, hívnám a közvetítőt, akkor jött az sms, hogy engem vissza mondtak, de megindokolni nem tudták normálisan illetve hazudozott össze-vissza...
Először azt írta, hogy elfelejtett szólni, utána a következő mondat, hogy csak éjszaka szóltak Neki... 2 műszakos munkahely.
Összegezve, 2 hetet elcsesztem erre, végig csináltam 2 egész napos vizsgát majd utána feleslegesen beutaztam annak tudatában, hogy dolgozhatom és műszakkezdés előtt 20 perccel szóltak, hogy bocs, de mégsem kellesz...
Csak én érzem ezt, hogy ez rohadt nagy inkorrektség a cégtől?
én is dolgoztam több helyen beugrósként, hol főállás mellett, hol csak úgy. az efonak nem az a lényege, hogy “előnye van” a munkáltatónak (vagy a munkavállalónak) azzal, hogy lemondhatja a munkát bármikor. hanem az, hogy nem kell egy egész ember teljes munkaidőben, viszont néha kell és a megbeszéltek alapján bejár dolgozni. ha heti 5 napra kellett volna akkor muszáj lett volna felvennie a munkáltatónak, mert csak havi 15 napot (15x8 óra) dolgozhat egy efos.
ha ilyen feltételek mellett lehetett volna efos munkám hogy 2 hétig tanulok be, én is kiakadtam volna ha így tudom meg hogy nem kell dolgoznom aznap.
de hogy milyen hozzáállásról beszélsz nem értem, a kérdező plusz munkát akart vállalni, mert kellett neki a pénz. más is ezèrt vállal, nem azért hogy mártírkodjon.
#42: Olvasd vissza hozzászólásokat. A kérdező alkalmanként tud csak menni. EFO ellenére nem lehet vele fixen tervezni. Erre mondtam, hogy inkább választanak olyat, aki heti 5 napot vállal, ha éppen arra van szükség. De igen, nagy előnye az EFO-nak, hogy akkor és annyit dolgoztatnak amikor és amennyi igény van rá. A munkáltató szemszögéből ez az előny, cserébe a sok papírmunkáért, plusz szervezésért és alapvetően az alja munkavállalókért cserébe (ismét nem a kérdezőre értve, ahogy eddig is ezt megjegyeztem mindig). De azért kiderült, hogy van múltja, a céggel, amit nem nagyon fejtett ki végül. Szóval simán benne van a személyeskedés is akár, amire azóta sincs egyértelmű válasz. De benne van, hogy mások sem kellettek a betanítottak közül. Jelenleg olyan világot élünk, amikor minden nap bérrel komolyan gazdálkodni kell a többségnek. Eddig arany élet volt az efozás (ha ezt az élethelyzetet lehet annak nevezni), de ezek a feltételek adottak, ismertek, aki így dolgozik az tisztában kell legyen vele és el kell fogadja. Ezt mondtam mindig is. Vagy vetesse fel magát részmunkaidőben, ha nem elfogadható.
Nincs ebben semmi különleges.
miért lennének alja munkavállalók azok akik efoban dolgoznak amugy???? általában a munkáltató szabja meg, hogy ilyenre van lehetőség és kész. nem úgy van h bemegy a munkavállaló aztán beikszeli hogy hogy legyen felvéve. nem lehet egyszerre 2 bejelentett munkahelyed még mindig, részmunkaidőben nem vehet fel a cég dolgozni ha már neked van egy fulltime munkád. szóval ha vki plusz penzt akar keresni akkor ez van.
egyébként még mindig nem a munkavállaló az alja, hanem az a munkáltató, aki tudja hogy a munkavállaló kifogja tölteni a 15 napját fullosan és állandóan és mégsem veszi fel. miért? mert így nem kell járulékokat fizetnie utána. ha meg felveszi, akkor igen. ha meg valaki csak így dolgozik, és mást nem csinál, neki sem éri meg, mert a TB sincs fizetve. úgyhogy a munkàltató a köcsög aki így akar dolgoztatni.
jóhogy nem már azt nézed le aki dolgozni akar. meg nem is értem mi köze a bejelentésnek ahhoz hogy ki milyen munkavállaló.
Mint írtam, lehetett vna velem tervezni, előre 1 héttel le kell adni a ráérést... ez nekem ment vna, mert a főállásos beosztásom egy hónapra előre tudom...
Minden héten mentem vna 2-3 napot.
És igen, az efozás önmagában nem éri meg, mert semmit se fizet, se beutazást, se tb-t. És ott van az, hogy a heti 5 napból lehet kapsz 3-at...
Önmagában az amit úgy lehet keresni lepkefing. Csak kiegészítésnek jó munkanélküli vagy főállás mellett.
#44: Van ahol a munkáltató dönti el persze (de nem itt, szóval irreleváns), és van rengeteg ember, aki csak efo-ban hajlandó dolgozni. És ott az előnye, hogy ez efo-s jövedelemből nem lehet semmit tiltani, behajtani, és magának kellene fizetni a tb-t és minden egyebet, amit ha nem tesz meg, akkor sem történik érdemben semmi. Na most gondolj bele milyen emberek azok, akik annyi tartozást halmoznak fel, hogy inkább efoznak, mint, hogy valaha is rendezzék a dolgaikat. Ez gondolom már elég a miértekre.
#45: Továbbra is találgatunk, persze, te tudod, hogy mentél volna, ők csak feltételezhetik. És lásd a fenti levezetést, hogy mit feltételeznek alapvetően. De továbbra is azt mondom, hogy bármi lehetett, a személyeskedés a háttérben, amit nem fejtettél ki, vagy egyszerűen változtak a dolgok a cégnél bármi miatt és nem kellett plusz ember. Ezt soha nem fogja senki biztosra megmondani már neked.
46
Azért ez nem teljesen igaz! A be nem fizetett tb-t, adót a Nav behajthatja... 2 éve dolgoztam efoban, 1,5 havi tb + adó nem lett befizetve, nem rég kaptam a felszólítást, hogy fizessek vagy végrehajtás lesz...
A nav azért figyeli ezeket, alap is, hisz Ő felügyeli ezeket!
Sajnos itt csak találgatni lehet, mert normális indokot nem tudott mondani miért lettem elzavarva... mondott többet, de egyik sem hihető...
Ma am. hirdeti megint, most nyugdíjasokat keres...
Megjegyzem, gyári munka, álló munka, gép mellett, gépkezeléssel... majd biztos a nyugdíjas jobban megállja a helyét!
Eleve a munka csomagolásként van meghirdetve, már bent az üzemben derül csak ki, hogy gépkezelés is része a munkának...
Azért ne mondjuk már, hogy amit a cég csinál az fair dolog!
És igen, jól írod, sok minden megváltozott náluk 2 év alatt...
De ha van vmid, kocsi vagy lakás, akkor be tudja...
De ha nincs is, az ismert lakcímedre is kimehetnek és lefoglalhatnak bármit...
Én nem mernék ezzel játszani.
Nekem az efo csak mellékesbe kellene, de 3 hete nem találok semmit, olyan vicc kategória...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!