Ez mennyire volt szemétség a munkáltatótól?
Másodállást akartam főállás mellé, jelentkeztem is egy helyre ahol korábban 2 évig voltam, akkor is másodállásban.
Alkalmi bejelentés lett volna, közvetítőn keresztül.
Megcsináltam 2 oktatást is, a 2. már az üzem területén, azt mondták már másnap állhatok is munkába meg is volt beszélve a közvetítőssel...
Hajnalban be is mentem, a kapunál írtam vna alá a jelenlétit ahol a nevem át volt húzva tollal, hívnám a közvetítőt, akkor jött az sms, hogy engem vissza mondtak, de megindokolni nem tudták normálisan illetve hazudozott össze-vissza...
Először azt írta, hogy elfelejtett szólni, utána a következő mondat, hogy csak éjszaka szóltak Neki... 2 műszakos munkahely.
Összegezve, 2 hetet elcsesztem erre, végig csináltam 2 egész napos vizsgát majd utána feleslegesen beutaztam annak tudatában, hogy dolgozhatom és műszakkezdés előtt 20 perccel szóltak, hogy bocs, de mégsem kellesz...
Csak én érzem ezt, hogy ez rohadt nagy inkorrektség a cégtől?
Aki napi bejelentéssel dolgozik az ezt vállalja.
Pont ez az előnye a cégek számára, rugalmasan lehet tervezni a létszámot kötelezettség nélkül
És ezt tudod is, hogy a munkáltató leírta, hogy konkrétan Kis Pista nem jöhet ide többet dolgozni, vagy csak egy fővel csökkentették az igényelt létszámot? Nagyon nem mindegy. Előbbi esetben nyilván le kellene írni, mi volt az a személyes konfliktus, ami ide vezetett, második esetben pedig #4 válaszom él.
#4
Semmivel nem érdemeltem ki!
2 éve elhívtak másik helyre, elmentem, ennyi!
Semki vita nem volt!
#4 előre meg van beszélve, aztán ott mondják le neki mikor már ott van? ez lenne a napi bejelentés alapja, hogy lehet ilyet?
hagyjuk már…
aki napi bejelentéssel dolgozik is ugyanúgy tervez, nem lehet csak úgy leakasztani embereket a fogasról aztán meg ha nem kell, visszatenni.
nem volt korrekt egyáltalán a cég, főleg hogy be is tanult, időt szánt rá. ( amit remélem fizetett a cég!! )
1-es voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!