Miért éri meg a cégeknek inkább felvenni egy új embert sokkal több pénzért ahelyett, hogy korrekten emelnék a meglévő munkaerő bérét?
IT, SSC multi, második ilyen munkahelyem és itt is ugyanaz van, hogy 30-40%-kal többet keres az aki ma kezd mint mi akik évek óta itt vagyunk.
2 év alatt most volt az első béremelésem - kemény 5% amit meg is említettem a főnöknek, hogy ez szerintem kevés - megindokoltam miért (nőtt a terhelés, meg úgy gondolom, hogy ha nem is vagyok a legjobb a csapatban, de szerintem a top3-ban benne vagyok a 11 emberből).
Erre az volt a válasz, hogy érti, de ennyit tudnak adni... Mindeközben az újoncok meg majd 100k-val többet keresnek.
#1 Mondjuk megkérdezi az újakat,hogy "figyu már Béla, téged mennyivel vettek fel? Nem kell pontos összeg de bruttó 400 felett vagy?" Béla rávágja hogy igen, a versenyzőnk meg tudja, hogy ő csak 300at kap.
Egyik se szegett szabályt. Béla nem mondta meg a pontos összeget.
ennyit a szigorúan titkos információról.
Sok cég azért vesz fel újakat, mert egy kis verfrissitest szeretne. De az újak értelemszerűen már több pénzt kérnek.
Ha nem zarkoztatnak fel, én új állást keresek.
Nálunk is titkos, évekig nem tudtuk egymásét. Most a bérelszámoló csaj lazán kipofázza (magyar cégcsoport, pénzügy-számvitel).
Nálunk is az van, hogy aki most lép be (ugyanazzal a végzettséggel, ugyanabba a munkakörbe kerülve) jóval többet kap, kb. 70 (!!) százalékkal többet.
Szerinte különben nem jönnének újak (csak ez a régiekkel kicseszés).
Még így is megéri nekik 1-2 embert drágábban fölvenni mint 10-20 nak magasan tartani a bérét.
Pénzügyesek között mindig van aki elszólja magát ki mennyit keres.
Távozó kollégák nyíltan szoktak beszélni róla, hogy mennyi fizetést hagynak ott.
Úgy is rá lehet kérdezni valaki fizetésére, hogy nem kérdezed meg mennyi a fizetése.
Például, hogy szerinted ebben a pozícióban mi a bérsáv.
Mond egy 500-600 összeget és máris képben van akit anno a 400-500 sávba vettek fel.
Aki érdemi béremelést szeretne annak az egyetlen út a 3-4 évente munkahelyváltás.
Nálunk aki évek akár ÉVTIZEDEK óta itt van kapja a jelenleg 230 bruttót, mely 4-5 éve ennyi ezóta nem nyúltak hozzá.
Akit újonnan vesznek fel kapásból 280 újabban 300 bruttóval nyit.
Tehát 20 éve itt levő tapasztalat ember 230-at ér a cégnek--- egy utcáról ma beesett ki tudja mekkora szar tróger 300-at.
EZ VAN!! és ezt mindenki tudja MÉGIS MARADNAK! NA??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!