Szerintetek elmenjek így dolgozni diákként? Melyik lenne a jobb első munkának?
Az a baj, hogy rendes diákmunkára nem mehetek, mert most estin végeztem, legkorábban szeptemberben lesz nappalis diákigazolványom, mert egyetemre megyek. Pont ez a másik “probléma”, hogy egyetem mellett nem tudom, mennyire fog beleférni a munka úgy, hogy ne menjen a tanulás vagy az egészségem rovására, főleg első félévben, mert ahogy elnézem, elég sok tárgyra kell számítanom. Sok helyre pedig, ami nem diákmunka, hosszútávra keresnek embert, én pedig nem tudok semmit ígérni. A szüleim nem várják el, hogy dolgozzak, nem ők küldenek, én találtam ki, igazából 3 oka van. Egyrészt a pénz miatt (jó lenne kicsit félretenni, nem mindig a szüleimtől kérni), másrészt most nyáron időtöltés miatt, harmadrészt meg azért, mert jövőre valószínűleg lesz egy olyan átmeneti időszak, amikor nem fogok egyetemre járni, akkor dolgozni fogok és jobb lenne, ha addigra lenne némi tapasztalatom. Meg kicsit rajtam van a társadalmi nyomás is, hogy “mindenki” dolgozik. De egyébként félek az egésztől, nem találok igazán megfelelőt, ami nem diákmunka (mert vagy teljes állásra keresnek, vagy hosszútávra), meg ilyen helyekre kell önéletrajzot küldeni, nekem meg fogalmam nincs, mit írjak bele. Tudom hogy kell megcsinálni, de mivel 0 munkatapasztalatom van, 0 korábbi munkahelyem, csak egy érettségit meg a nyelvtudásomat tudom felmutatni, alig tudok valamit írni, üres a lap…
Gyorsétteremben biztosan nem szeretnék dolgozni, élelmiszerbolt (Aldi) talán szóba jöhet, de inkább az sem, inkább ruhabolt vagy kávézó, pontosabban Starbucks. Nem tudom, melyik lenne jobb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!