Mit reagálnátok ha mesterképzéses egyetemi csoporttársatokat a végzés után egy újságosban látnátok viszont eladóként?
Lediplomázott az fix, mert velem együtt államvizsgázott, sikeresen, ott volt a diplomaosztón is.
Évek óta nem is láttam, majd a minap odamentem egy újságoshoz (ez is ritka dolog) hogy anyámnak nők lapjét vegyek, és ki szolgált ki? ő.
Azért mesterdiplomával egy újságosban ülni nem gyenge.
Én sajnálnám.
A családomban és ismerősi körömben van elég 50-60-as, akik mindig betanított jellegű munkát végeztek. Fizetés alacsony, félretenni nagyon nehéz vagy lehetetlen, munkahelyváltás nagyon nehéz vagy lehetetlen. Látszik az arcukon is, hogy megviseltek és nem egy közülük megkeseredett.
Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek törekedni kell arra, hogy olyan munkát végezzen, amihez valami tudás, képesség kell, amiben fejlődhet, akár előreléphet.
Lehet, hogy nem tudott elhelyezkedni a mesterdiplomájával vagy van benne valamiféle tanult tehetetlenség, lenézi magát, kishitű.
Nem értem a kérdezőt lehurrogó válaszokat. Igazából EZ a baj az oldallal. Ez a kategória arra való, hogy emberi tulajdonságokról vagy konkrét embeekről kérdezz, ha nem tudod megkérdezni az illetőt, akkor itt, névtelenül, könyörgöm!!! Ez olyan, mint az egészség kategóriában nem lehet kérdezni se tünetekről, se betegségről, mert neked esnek.
Az ember egy olyan faj, ami észreveszi és akaratlanul is elemzi a környezetét, gondolatai vannak, véleményt formál. Elő ne adjátok, hogy titeket nem érdekelne a csoporttársatok ilyen helyzetben!! Amúgy miért is lennétek többek amiatt, mert nem érdekelne??? Mi is a gond egy névtelen kérdéssel?
Álszentek.
"A legjobb számítogepes munka ha nem akarod, hogy bsztassanak, es akár otthonról is végezheted."
És nyilván hülyére is keresem magam vele. Eltaláltam? Előrelépést, jövőképet, karrierutat, fejlődést nyújtó, céges továbbképzést, jó keresetet adó munkakör. Ugye eltaláltam? Azért a 600 bruttó + cafi megvan vele. Eltaláltam?
Mert ha nem, hát akkor megtarthatod.
Nem a papírtól lesz normális állása, hanem a képességeitől, amit többek között a papír megszerzése által magára szed és attól, hogy keres magának.
Fel kellene fogni, hogy nincs csodapapír, ha szutyok a jellemed és alkalmatlan vagy emberileg magasabb szintű munkára.
Barátságos lennék vele és nem firtatnám mert lehet nem szeretne róla beszélni.
Úgy is elmondja ha szeretné.
Az is lehet szívességből teszi vagy csak unatkozott.
Én is voltam hr teamleader és lóf@sz végzettségem van kérdező(egyetem közelébe sem voltam), csak úgy szólok. :)
Pont a hr az az állás, amit kb minden hülye be tud tölteni, a legtöbb helyen odaírják, hogy pár év tapasztalat bőven elég és kész.
Lehet neki pont jó ez így, vagy lehet csak másodállás, besegít, vagy a covid miatt jutott oda...elég unalmas életed lehet, ha megért neked ez egy kérdést is, menj inkább kirándulni, szép az idő. :)
Én nem tudom miben másabb egy hr-es egy újságostól
Egyikhez sem kell diploma
Mondom ezt úgy hogy egy gyárban dolgozom 5 éve mint hr-es a tréning vezető 11 osztállyal!!!! Egy okj-s eladói végzettségem van !
2 év alatt ,teljesítmény és belső ajánlás után kerültem fel a Hr-be! Nem kell hozzá agysebésznek lenni...
Nem értem egyébként hogy ez miért érdekel téged
Lehet az övé az újságos, lehet hogy csak beugrós plusz pénzért,vagy kisegít ott valakit
Vagy éppen most erre a lightosabb melóra van szüksége
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!