Magyarországon az emberek nagy része miért szarik bele a munkába?

Sok évtizedes megszokás társadalmi állapot, hogy a munkával semmire sem lehet jutni. Hiába jár be valaki dolgozni, napi 8-10 orát, azzal még nincs megoldva az élete. A minimális megélhetési költséget sem termeli meg, esélye sincs lakáshoz jutni, önálló életet élni. Azért ilyen a munkamorál, mert az emberek joggal érzik azt, hogy feleslegesen dolgoznak, legfeljebb csak a munkáltatónak van belőlle, haszna.

Én is lelkes voltam régebben, de maga a munkahely húzott le végül azzal, hogy ők is szrnak bele a munkába. Nem a fizetés számít, hanem hogy legyen egy agilis környezet.

Pénzecskéért dolgozgatok. Pénzért dolgozok. Sok pénzért sokat és jól dolgozok. Ennyire egyszerű.

Magyarországi viszonyokról tudok csak írni, mert nem járok külföldre. Itt az a helyzet - véleményem szerint, - hogy művészeti szintre van emelve a demoralizálás és a demotiváció. Nem érdeke az átlagembernek, hogy minél hamarabb teljesítse a rá kiszabott feladatokat, mert az egyik következménye az ennek, hogy a munkáltató vérszemet kap és tovább emel a követelményszinten vagy már elért eredményeket, kifizetendő munkaidőt csonkít meg. Így juthattunk el oda, hogy manapság már csak egyetlen motiváló körülmény maradt meg a magyar munkavállalónak, - ez pedig az állás elveszítésének kilátásba helyezése. Éppen ezért az átlagember csak a napi kötelezőt teljesíti, éppen csak annyit amiért nem piszkálják és van annyira látványos, hogy hihetővé tegye a munkaidő teljes, munkával kitöltését. A probléma az ezzel az egésszel, hogy az arany középút, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal részéről ismeretlen fogalom, - a munkáltatók nyíltan visszaélnek azzal a jogukkal, hogy bárkit, bármikor, bármilyen "indokkal" kihajíthatnak az utcára, ám ezzel szemben a munkavállaló is megteszi azt, hogy ha 10 perccel előbb elengedik egyszer, akkor 15 perccel indul el előbb és "járandóságként" tekint a jövőben erre a lehetőségre. Esetedben arról van szó, hogy a főnökségnek fogalma sincs arról, mit csinálnak az állandó munkaerőt képviselő emberei és igénye sincs arra, hogy ezt figyelemmel kísérje, - így csöcsre lehet a helyi főnökséget venni. Ezért is szorgalmazom mindig, hogy vezetői posztra csak olyan embert érdemes kinevezni, aki naprakész az események lefolyásának minden részletében, - "végig járta a szamárlétra összes fokát", - mert akit ilyen adottságok birtokában neveznek ki főnöknek, azt nem tudják megvezetni a beosztottjai, - ugyanis ha akarják, sem tudják hülyére venni, - ugyanakkor tisztában van ez az ember a buktatókkal is, tehát másként viszonyul egy olyan helyzethez, ha valaki hibázik, mérlegképes, józan döntéseket tud meghozni - azt feltételezve, hogy nem egy pszichésen emberek kezelésére alkalmatlan beteges állat, aki arra elégül ki, hogy másokat rugdoshat.

Egyébként én is így fogtam fel abban a másfél évben... Mikor kezdtem is a pályám... Nagyon hamar megváltozik ez, mikor megtapasztalod, hogy semmi értelme harcolnod és ugyanazt a pénzt feleannyi odafigyeléssel is megadják.

Pályakezdőként én is nagyon lelkes voltam, pontos, precíz munkát végeztem, miután elkészültem, le is ellenőriztem, hogy van-e hibám, stb. Dicsértek is folyton, hogy milyen jól dolgozok, milyen gyorsan megtanultam mindent. Aztán egy idő után észrevettem, hogy rajtam kívül leginkább senkit nem érdekel a munkája minősége. Csak én stresszeltem magam halálra minden apró kis hiba, figyelmetlenség miatt. Mások meg összecsapták a munkát, aztán a fennmaradó időben csak kávézgattak, beszélgettek. Egy idő után kezdtem idegileg rámenni, hogy úgy tűnt, csak én dolgozok, körülöttem mindenki csak beszélgetni jár be az irodába. Úgyhogy szép lassan kezdtem felvenni az ő stílusukat, most már én is azt csinálom, mint a többi. Gyorsan összecsapom a munkát, le sem ellenőrzöm, utána lazítok. Ha valami hiba van, akkor majd szólnak, kijavítom. Ha pedig nem szólnak, akkor nem vették észre, akkor meg jó az úgy is. ;) Így sokkal, de sokkal kevesebb munkahelyi stressz ér, ha nem veszem olyan komolyan a dolgot, csak eldolgozgatok! Egyébként abban is van igazság, amit előttem írtak: ha fele annyi munkáért is ugyanannyi pénzt kapsz, minek törnéd halálra magad a munkában? Előrelépési lehetőség úgysincs. Fizetésemelést nem kapsz a szorgalmadért, csak több munkát, már látják, hogy te terhelhető vagy, a többi dolgozó pedig nem. Szóval végeredményben saját magaddal tolsz ki, ha kitűnsz a tömegből a jó munkavégző képességed miatt. A végén még veled csináltatják meg mások munkáját is, a fizetésüket bezzeg nem te kapod, hanem ők.

A főnökség engedi, azért tehetik ezt meg.