Új kolléga a láthatáron?
Úgy tűnik, hamarosan új kolléga érkezik a céghez, akit az egyik főnök ajánlott be, a megpályázott pozíció jóval végzettsége alatti, eddig kizárólag vezetői pozíciókban volt. Én fogom interjúztatni, és bevallom, nekem kényelmetlen ez, ugyanis idősebb, több a tapasztalata és az enyémhez képest magasabb végzettsége van (elvileg én lennék a vezetője majd a jövőben).
Egykori kollégái szerint egy áskálódós, energiavámpír személyiség, így tartok tőle (és valahol részéről talán jogos is), hogy az én helyemre jönne, viszont nem szeretném a saját főnökömet én "felvenni".
A fent leírt gondolatok kissé gyerekesnek tűnhetnek, de valami elképesztő hátszéllel jön, ami visszatetsző nekem (mivel van ismeretsége nálunk, elég szemelyes hangvételűre veszi az emailezést/telefonos egyeztetést is). Egyrészt tartok a bérfeszültségtől, másrészt, hogy koordináljak valakit, aki vezetői babérokra törekszik (utalt rá, amikor az önéletrajzát elküldte a kollégának).
Nektek kényelmetlen lenne egy ilyen szituáció? Mi lenne a jó megoldás?
#10, igaz, amit leírtam (annyi kieggel, hogy most fogom megkapni a 4.-et, mivel nemrég államvizsgáztam). Mérnöki végzettségem van.
Pont leírtad azt, ami frusztrál. Jövőhéten leülök a főnökömmel és elmondom neki mindezt, ismételten. Kedden interjú és ha továbbra is ragaszkodik hozzá, legyen, átadom a lehetőséget. (Mert ezzel azt ismeri el, hogy kb. állhatok a fejem tetejére, sose leszek elég jó és ilyen helyen nem kell maradni.)
Fejlemények: a kolléga valószínűleg nem lesz a főnököm,mivel Pestről fognak kinevezni valakit, a csapat közben egy másik helyen lesz, mivel földrajzilag mi közelebb vagyunk az üzemhez. Ellenben megkaptam, hogy noha jó vagyok szakmailag, sajnos nem vagyok csapatjátékos és nem lehet velem együtt dolgozni, viszont akkor felmerül bennem a kérdés, hogy miért én interjúztassak bárkit is?
Szóval két opciót kaptam: vagy el kezdek csapatban dolgozni (ami per pill 5 különböző városban van az ország területén) vagy keresek másik munkát. Azt is meg tudtam, hogy átszervezések várhatók és az előző csapatomnak nagy eséllyel új munka után kell néznie, mert nem fér be a céges profilba.
#13: Valószínűleg azért nevezték ki, mert jó szakember, látták benne a potenciált. Aztán rövid úton bebizonyosodott, hogy vezetőnek meg alkalmatlan a személyisége miatt.
Sokan ezt 100% negatívumként értékelik, pedig nem kellene. Nem mindenki alkalmas vezetőnek (vagy legalábbis nem lenne jó vezető), nem olyan a mentalitása, személyisége. Nincs ezzel gond, jó szakemberként is lehet karriert csinálni, csak máshogy kell hozzáállni a dolgokhoz.
#15, 1 évig voltam előtte vezető, tehát nem most kezdtem volna, ekkor nem volt még gond. Most nincs csapatom, így nem is tudok csapatjátékos lenni.
A főnököm rendszeresen ezen a csapatmunkán pörög, ez számít neki csak, illetve az, hogy budapesti legyen az illető. Tegnap rendkívül megalázó módon beszélt velem, elmondta, hogy kritikán aluli a teljesítményem, mint csapatjátékos és hogy egyébként tisztában van vele, hogy jó vagyok a szakmában. Ehhez képest most félállásban vagyok, azért nincs perpillanat munkaköri leírásom, mert ezzel a pozícióval jött mindig, azt mondta, hogy érezzem magam vezetőnek, mert az leszek.
...és akkor tegnap közölte, hogy Budapestről lesz majd felettesem.
" Most nincs csapatom, így nem is tudok csapatjátékos lenni."
Valószínűleg itt van a kutya elásva.
Mint írtam, ez nem negatívum. Nem mindenki vezetői mentalitású. Nekem is van olyan kollégám, aki vezető volt, de kb. "belebukott" másol, most szimpla alkalmazott a szakterületén és mindenki elégedett ilyen téren.
Viszont ez a "semmi nem számít, csak budapesti legyen" a pályázó mentalitás elég aggályos, ahogy először is javasoltam. El kellene gondolkozni egyre inkább a váltáson. Persze nem vezetői pozícióra, hanem egy magasabban jegyzett szakemberként
#15
Azért nincs csapatom, mert most indul majd a részleg.
Váltani fogok, a tegnapi beszélgetés után nem fogok olyan hekyen dolgozni, ahol a földrajzi elhelyezkedés számít.
Mindegy...
Viszont a váltás így tényleg elkerülhetetlen szerintem is.
Sok sikert hozzá!
#17
Ígértem helyzetjelentést:
Tegnap lement 2 interjú, az első jelölt egy korábbi gyakornokunk, 1-2 szakmai kérdés után rájöttem, higy totálisqn alkalmatlan a pozícióra. A főnököm bejátszotta azt, hogy olyan szakterületről kérdezte, amiből a jelentkezőnk a szakdogáját írta, így meglepő módon profi válaszokat adott. Jelenleg úgy néz ki, hogy fel kell venni, mert pesti, majd én betanítom.
A másik jelölt - aki miatt a kérdés íródott, kb. hozta, amit elvártan, viszont neglepődtem, hogy szakmailag mégse olyan acélos, mint ahogyan azt gondoltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!