A diploma "csak egy papír, ami belépőt jelent a munkahelyre"?
Tavaly végeztem el az egyetemet és kezdtem el dolgozni. Néhány nappal ezelőtt megnéztem, hogy az évfolyamtársaim hol tudtak elhelyezkedni. A látottakon kicsit meglepődtem.
Arra figyeltem fel, hogy nagyon sok "rossz tanuló" nagyon menő, multi cégeknél kezdett el dolgozni. Olyan munkahelyeken, ami a szakma krémjének számít. "Rossz tanulónak" azokat a személyeket tekintem, akik 6-7 év alatt végezték el a tanulmányokat, gyenge jegyekkel, elégséges és közepes osztályzatokkal. Nem csak a jegyekkel volt probléma, hanem tényleges felfogóképességgel is. Konkrétan olyan esetre is emlékszem, amikor órán vagy vizsgán egy épkézláb mondatot alig tudtak kinyögni, a tanárnak úgy kellett belőlük kihúzni a jó választ. Diákköri tevékenységben nem vettek részt, OTDK-n nem indultak. Akit személyesen is ismerek, a szakdolgozatát sem olyan témakörből írta, ami kapcsolódna a jelenlegi munkahelyéhez.
A legtöbb esetben "jó tanulók" vagy "éltanulók" (értsd: nagyon jó jegyekkel végezték el az egyetemet, nem csak magoltak, hanem ténylegesen is értették, amit tanutak, emellett OTDK-, tudományos diákkörökben, más versenyeken vettek részt), is bekerültek jó helyekre, vagy közepesen jó állásokba.
Igazából azt találom furcsának, hogy a fent említett "rossz tanulók" ilyen komoly munkahelyekre is bejutottak. A munkahelyemen én vagyok az egyedüli pályakezdő, így nem látok rá, hogy milyen feladatokat végeznek más cégeknél vagy van-e különbség a "jó tanulók" és "rossz tanulók" teljesítményében.
Arra gondoltam, hogy a munkáltatók a diplomát "csak egy papírnak" tekintik, ami belépőt jelent a munkahelyre. Ezeknél a nagy multiknál, ahogy tudom van belső képzés, az első egy-két hónap "betanításról" szó. Így lehet, hogy minden pályakezdő tiszta lappal indul náluk? Nekem ez a mentalitás meglepő. Mintha az egyetemi tanulmányok így semmit sem érnének. A legkiemelkedőbb tanulók, akik versenyeket nyertek, egy szinten vannak azokkal, akiket nem is érdekelt éveken keresztül, hogy mit tanultak, csak túl akartak lenni rajta.
"Mi ebben a szomorú? Ez megint azt bizonyítja, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. Ezt kéne megértenetek"
Szerintem te szimplán irigy vagy azokta, akik okosak, szorgalmasak, lelkiismeretesek, ezek csupa-csupa jó tulajdonságok. Nevetségesnek tartom, hogy a jó átlaggal rendelkezőket magolsónak titulálod.Egyébként a jó és a rossz átlagúak is kaphatnak jobb és rosszabb állást, tekintve hogy a munkaerőpiacnak semmi köze a felsőoktatás belső világához. Én mindig is respektáltam azokat, akiknek jók az eredményeik, magát minősiti, aki ezt puszta magolásnak tudja be és önkényesen magolsónak hívja a társait, akiknek jobb eredményeik voltak az egyetemen. Csináld utánuk, aztán minősitsd őket.
Az, hogy később hol és hogy helyezkedtek el, semmit nem magyaráz, hisz a kapcsolati tőke, véletlen szerencse-balszerencse alakítják, hogy ki hova kerül.
"Általában annak jók a jegyei, aki bemagol mindent."
Vagy inkább annak , akinem van igénye a tudás megszerzésére, tudásszomja m mert értelmiségi szerene lenni, nem egy papír megszerzéséért ül be csupán az iskolapadba és örömét leli a tanulásban. Meg annak, aki eszes, tud tanulni. Középiskolában pl. sokan nem tudtak nálunk jegyzetelni. Akik maguktól rájötek, hogy hogy kell és hogy mennyire fontos, jobb jegeyket szereztek. Ésszel él az ember. Hiába kapálódzol, hogy akinek jó eredményei vannak ,az a magolós. Világéletemben rosszul voltam az ilyen emberektől, komolyan még az a gáz a köz- és felsőoktatásban ,ha valaki komolyan veszi és lelkiismeretesen tanul ?????
Magolni meg mindenhol mindenkinek kell, valaminek a megértéshez logika kell, valami be kell "magolni". Minden gyerek magol első osztályos korától fogva, neked még nem tűnt fel ? Hogy máshogy lehetne évszámokat memorizálni, idegennyelven szókincsre szert tenni, más országok fővárosait megjegyezni ?
Neked nem tűnt még fel, hogy te is rendszeresen magoltál az iskolában, mint mindenki más ??
"Ez megint azt bizonyítja, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást." De, a jegyek sokkal inkább tükrözik a tudást, mint az a bélyeg, amit te másokra aggatsz. Nyilván vannak, akik nem annyira éleseszűek, de kompenzálják a szorgalommal. Vannak, akiket felülosztályoznak, vagy alul-. Mert a felsőoktatásban sokkal ellentmondásosabb osztályozás folyik, mint a közoktatásban. Ezzel együtt jó átlaga évekig azoknak leher elsősorban ,akik okosan és szorgalmasak, mégha vannak kivételek is. Nyilván olynok is vannak, akik okosan lennének, de lusták. Ők meg vessenek magukra. Úgy beszélsz a szorgalomról ("magolósok"), mintha az valami rossz tulajdonság lenne. Hát hogy máshogy tudnánk bármit megtanulni az életben ,ha nem gyarkorolnánk, memorizálnánk, olvasnánk el többször az anyagot. Te is szoktál magolni, csak nem veszel róla tudomást és azzal kompenálod, hogy voltak nálad jobbak, hoy leminősited őket a szavaiddal.
Még egyszer : csináld utánuk, azután minősits bárki is !
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!