Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » A diploma "csak egy papír,...

A diploma "csak egy papír, ami belépőt jelent a munkahelyre"?

Figyelt kérdés

Tavaly végeztem el az egyetemet és kezdtem el dolgozni. Néhány nappal ezelőtt megnéztem, hogy az évfolyamtársaim hol tudtak elhelyezkedni. A látottakon kicsit meglepődtem.


Arra figyeltem fel, hogy nagyon sok "rossz tanuló" nagyon menő, multi cégeknél kezdett el dolgozni. Olyan munkahelyeken, ami a szakma krémjének számít. "Rossz tanulónak" azokat a személyeket tekintem, akik 6-7 év alatt végezték el a tanulmányokat, gyenge jegyekkel, elégséges és közepes osztályzatokkal. Nem csak a jegyekkel volt probléma, hanem tényleges felfogóképességgel is. Konkrétan olyan esetre is emlékszem, amikor órán vagy vizsgán egy épkézláb mondatot alig tudtak kinyögni, a tanárnak úgy kellett belőlük kihúzni a jó választ. Diákköri tevékenységben nem vettek részt, OTDK-n nem indultak. Akit személyesen is ismerek, a szakdolgozatát sem olyan témakörből írta, ami kapcsolódna a jelenlegi munkahelyéhez.


A legtöbb esetben "jó tanulók" vagy "éltanulók" (értsd: nagyon jó jegyekkel végezték el az egyetemet, nem csak magoltak, hanem ténylegesen is értették, amit tanutak, emellett OTDK-, tudományos diákkörökben, más versenyeken vettek részt), is bekerültek jó helyekre, vagy közepesen jó állásokba.


Igazából azt találom furcsának, hogy a fent említett "rossz tanulók" ilyen komoly munkahelyekre is bejutottak. A munkahelyemen én vagyok az egyedüli pályakezdő, így nem látok rá, hogy milyen feladatokat végeznek más cégeknél vagy van-e különbség a "jó tanulók" és "rossz tanulók" teljesítményében.


Arra gondoltam, hogy a munkáltatók a diplomát "csak egy papírnak" tekintik, ami belépőt jelent a munkahelyre. Ezeknél a nagy multiknál, ahogy tudom van belső képzés, az első egy-két hónap "betanításról" szó. Így lehet, hogy minden pályakezdő tiszta lappal indul náluk? Nekem ez a mentalitás meglepő. Mintha az egyetemi tanulmányok így semmit sem érnének. A legkiemelkedőbb tanulók, akik versenyeket nyertek, egy szinten vannak azokkal, akiket nem is érdekelt éveken keresztül, hogy mit tanultak, csak túl akartak lenni rajta.


2021. jan. 24. 13:37
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:

Nekem az a tapasztalatom, hogy egy szűk rétegnél és bizonyos szakmáknál számít ténylegesen a papír és hogy mi áll benne, a többinél annyira nem számottevő.


Én programozó szakra jártam, az én tapasztalatom az, hogy aki tényleg penge volt, nagyon tudta mit csinál, azt másod-harmadévben elszipkázta az összes jólfizető ki cég a városban. Ez nem az ötös tanulókat jelentette, ők általában a fő tárgyakból voltak jók, a maradékból átbukdácsoltak. Nagyrészük be sem fejezte a sulit, vagy ha igen, akkor évekkel később, mert nem nagyon van rá szükségük. Volt egy maroknyi szaktársam akik mintatanterv szeirnt haladtak, ötös tanulók, szakmai versenyek stb, ők nagyrészt valamilyen tudományos karriert futottak be, nagyon nagy hozzáértés kell akkor a fajta munkához amit végeznek (egyik virológiai laborban dolgozik, másdik biomechanikai szakterületen, harmadik matematikus lett).


A maradék általában otthagyta a sulit, vagy évek alatt fejezte be, de jól el tudtak helyezkedni. Multi környezetben tényleg nagyon számítanak a soft skillek, talán jobban is mint maga a tárgyi tudás, azt úgyis megtanulod útközben. Jó példa vagyok én, sokat nem konyítottam soha a szakomhoz, tíz év alatt nyögvenyelősen fejeztem be kettessel, de még egyetem alatt elhelyezkedtem egy multinál,betanultam, felküzdöttem magam, most már én is hasonlóan keresek mint a kis cégeknél elhelyezkedett programozó szaktársaim.


Szóva önmagában a diploma és a jegyek sok mindent nem jelentenek, nem automatikus belépő egy jó munkahelyre egy ötös diploma, ha nem tudod saját magad menedzselni.

2021. jan. 24. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
83%
11, ja igen, azt még hozzá akartam tenni, hogy az ötös tanulók hiába futottak be komoly tudományos karriert, a fizetésük a töredéke az enyémnek, aki semmi komoly dolgot nem csinál. Ez mondjuk szomorú.
2021. jan. 24. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
0%
Mi ebben a szomorú? Ez megint azt bizonyítja, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. Ezt kéne megértenetek
2021. jan. 24. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
94%
13, az hogy nagy tudásúak, mégsem keresnek normálisan.
2021. jan. 24. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
23%
Úgy látom még mindig nem fogod fel, hogy attól, hogy a jegyei jók, még nem nagytudásúak. Ez így van általános suliban, középsuliban és az egyetemen is. Általában annak jók a jegyei, aki bemagol mindent. Nálunk biológia szakon mennyi ilyen elmeroggyant volt, aztán csodálkozott, hogy nem kell sehova, mert nem is érti az anyagot, de tök jó, hogy jó átlaga volt, sokra ment vele
2021. jan. 24. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
95%
15, még midnig nem olvastad el rendesen a válaszom. Jó jegyeik voltak ÉS nagytudásúak. Nyilván nem egy ostoba ember fog használható robotkarokat kifejleszteni. És EZ a szomorú benne, hogy itthon mennyire nem fizetik emg a kutatókat.
2021. jan. 24. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
0%
Sehol nem írtad, hogy mindkettő igaz rá, felesleges hisztizned. Az meg az ő baja, hogy nem tud magának jó fizetést kiharcolni. Biológia szakon végeztem, mindenki azt írja az oldalon, hogy sz.r, f.s, nem lehet vele jól keresni etc. hát én is jól keresek, rengeteg más ismerősöm is, akiknek nem volt 4-es 5-ös átlaga. Akinek meg az volt, azok közül is ismerek olyat, aki kb. minimálbért keres. Ezt mindenkinek magának kell kivívni, hogy jó fizetést kapjon
2021. jan. 24. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
95%

Segítek, mert jófej vagyok. :)


"Volt egy maroknyi szaktársam akik mintatanterv szeirnt haladtak, ötös tanulók, szakmai versenyek stb, ők nagyrészt valamilyen tudományos karriert futottak be, nagyon nagy hozzáértés kell akkor a fajta munkához amit végeznek (egyik virológiai laborban dolgozik, másdik biomechanikai szakterületen, harmadik matematikus lett)."



A "nagyon nagy hozzáértés kell" a kulcsmondat.

2021. jan. 24. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
0%
Az,kulcsmondat :D Szeretem az olyanokat, akiknek arra van ideje, hogy direkt a szavakon lovagoljon, aztán ezt előnynek beálllítva még órákig ezen pörögjön. Teljesen felesleges információk hadát írtad,bocs, de el sem olvastam,mert nem érdekel, az utolsó kommentedre reagáltam. Mellesleg attól, hogy virológus lett meg nem okos. Mint írtam, biosz szakra jártam, 250ember kezd 1 félévben,képzelheted mennyi id.ióta van és rengetegen el is végzik,még olyan is,aki sík h.lye
2021. jan. 24. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 A kérdező kommentje:
Szerintem arra utalt a vitapartnered, hogy az ismerősei nagy tudásúak, jó jegyeik voltak, tudományos pályán helyezkedtek el. Meg utalt arra is, hogy alulfizetettek. Bár szerinted ki tudtak volna harcolni jobb fizetést. Amúgy itt arra gondolhatott a másik fél, hogy ha tudományos pályán van akkor (feltételezem), valamelyik állami kutatóintézetben dolgozik, ahol közalkalmazott. Mivel pedig közalkalmazott, így kötött a bérezése is. Van egy fizetési tábla, e szerint kapja a fizetését. És ha ugyanezt a munkát egy külföldi intézetben végezné, arányosan többet kapna. Tovább lehetne azon az irányvonalon érvelni, hogy ennyi erővel dolgozhatna versenyszférában is stb. de úgy látom, hogy nem vezetne sehová ez a vita.
2021. jan. 24. 17:18
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!