Nem engedik a dolgozókat szabadságra. Mennyire teheti meg ezt?
Egy gyárban dolgozom, ahol egy ideje azt játszák, hogy nem vehetjük ki a szabadságainkat, nagyon sok embernek marad bent, nem is vetetik ki, van aki most 50 nappal indul mert 20at hozott át. Természetesen ezt sem veheti ki most idén csak úgy, könyebben mert most is visszautasították neki és sok más embernek a temérdek munkára hivatkozva. Nem adják ki márciusig, egész évben kivehetjük a tavalyi szabit, de mivel visszautasítanak időközönként szabadság stopra hivatkozva, mindig megmarad ugye megint amit megint átvisz az ember. Van akinek csak 1 marad, van akinek 20 is, de a legtöbbnek van 5 napja legalább áthozva. Mostanában amióta kovid van, még sűrűbben szabadság stopot hirdetnek. Kovid óta az utolsó bőrt is le akarják húzni rólunk. Akkor sem álltunk le, csak levették a munkaidőt. Mondjuk nem bántam azt. De idén a bent tartott leállásos szabadságból sem lett semmi, mert dolgoztattak minket mégis. De egész évben bent fogták, nehogy kivehessük. Be kellett mennünk, de épp hogy volt mit csinálni.
A kérdésem az lenne, mennyire elterjedt szokás ez, hogy a tavalyi szabikat évekig lehet tologatni át? Mit tud a dolgozó ezellen tenni? Ki ellenőrzi őket?
Szerintem nagy sumákság van a szabikkal ahogyan ők elszámolják....
Bár nem a kérdésre válasz de velem megcsinálták azt egy helyen (gyár) hogy felmondtam és követeltem hogy a ki nem vett de járó szabikat fizessék szépen ki, ha már kivenni nem engedték.
Másnapra összehamisítottak egy kamu szabis ívet hogy én az összes szabimat kivettem és nem tarthatok igényt semmire.
Érdekes egyik nap még volt 10 nap szabim benn, 1 nappal később meg 1 se.
1 nap alatt kivettem 10 napot! És ott voltak a papírok.
Ezt megcsinálták velem. Bármit megtehetnek azt hazudnak amit akarnak a papír mindent elbír.
Mekkora ROHADÉKOK!
Berpapír nem volt? Amin tudtad volna bizonyítani, hogy valahogy ott nem úgy szerepeltek a szabik....
Engem amikor átadott a munkaerő közvetítő a cégnek, akkor utólag 2 héttel közölték egy sms-ben. Ki lettem ugyan fizetve, de én ki akartam volna venni inkább. De már nem volt mit. Természetesen mindent közös megegyezéssel íratnak alá, nehogy akarjál esetleg végkielégítést.
"Amin tudtad volna bizonyítani, hogy valahogy ott nem úgy szerepeltek a szabik...."
de volt, de szerinted kit érdekelt? senkit. én csak ott egy utolsó csicska voltam tudták úgy b***nak át ahogy akarnak és igazuk volt. az élet őket igazolta.
mert mi lett belőle? semmi.
1. Soha nem szabad közös megegyezést aláírni.
2. A munka törvénykönyve szerint a szabadságot alapesetben az adott évben kell kiadni. Van egy pár kivétel, amikor nem feltétlen muszáj, de akkor a következő év március végéig ki kell adni. (Ez alól is van kivétel, de az téged ebben az esetben nem érdekel.)
" ha szépen lenyelted a dolgot, akkor persze, hogy nem lett belőle semmi."
És mégis mit tehettem volna? 10 napért voltaképp? Bonyolódjak évekig tartó pereskedésbe egy félfantom céggel aminek az élén egy hajléktalan stróman állt ez nyílt titok volt? Szerinted....
4-es jól írta.
Természetesen abszolút törvénytelen, amit csinálnak veled.
Tegyél névtelen bejelentést a munkaügyi felügyelőségen.
Amúgy hidd el, nem a sok munka miatt nem adták ki, hanem mert r...hadékok. Kórházban dolgozom, itt a jelenlegi járványhelyzetben is kiadják mindenkinek (a covid-osztályon dolgozóknak is) a szabit. Nem mindenkinek akkor, amikor ő akarja, de kiadják.
Nem túl nehéz megtalálni, hogy a szabadság nagyobb részével a munkáltató rendelkezik.
Egyedül annyi a szabálytalanság, hogy az életkori szerinti extra szabadnapokat lehetne csak átvinni következő évre, az alapszabadságot ki kellene adni tárgyévben.
Mondjuk, hogyan lesz valakinek 30 nap szabija, meg miből tud 20-at átvinni az már érdekesebb
Cégen belül aláíratnak egy papírt, hogy ott bent ne reklamáljon senki. De egyébként nem hiszem, hogy amit csinálnak szabályos. Egy fiatal aki 22 nappal rendelkezik is átvisz simán 15 napot... persze mindig csak tolják át a másik évre.
Náluk annyira kötelező a túlóra, hogy buszt sem küldenek 1 emberért mert olyan helyen lakik ahol aznap csak ő jönne. Aki meg úgymond szar helyen lakik ahonnan pont sokan járnak be, nyelje be hogy be kell menni. Folyton kamuznak, mert senki nem akar menni szombaton nem véletlenül... Temetéses szabadságára is azt mondták nem jár. De én megnéztem, hogy igen. Be akartak csapni, de nem tudtak. Meg azt mondták ráérek bemenni, temetés után is. Persze, hogy nem megyek... Aztán kiderült hogy jé nekem van igazam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!