Hisztis, sértődött kolléganőt hogy érdemes kezelni?
Van egy kolléganőm (ráadásul beosztottam), aki már hónapok óta valami miatt meg van sértődve rám. A korábban nyitott és barátságos viszonyunk teljesen a visszájára fordult. Ezzel kapcsolatban már volt egy hosszú beszélgetésünk, de úgy érzem, hogy nem sokra jutottunk és nem is volt velem teljesen őszinte. A többi kollégámtól tudtam meg pl., hogy a sértődése fő oka az, hogy állítólag nem segítek neki eleget a munkájában (pályakezdőről van szó). Sajnos ez utóbbival nem tudok mit kezdeni, a lehetőségeimhez képest már így is rengeteg segítséget kapott tőlem.
A többi problémát igyekeztem orvosolni, javítottam a kommunikációmon, jobban odafigyelek, hogy mit mondok neki, de úgy látom, hogy a belém vetett bizalma végleg elveszett. Nem elég, hogy távolságtartóan, néha undok módon viselkedik velem (a munkán kívül látványosan kerül, a szemembe sem néz, a köszönés is láthatóan nehezére esik, stb.), de újabban minden megnyilvánulásomban a "csapdát" keresi, a legrosszabbat feltételezi rólam.
A munka terén még épp hogy együtt tudunk működni, ilyenkor némi bemelegítés után még cseverészni, viccelődni is tudunk, de emögött mindig ott lapul egy kínos távolságtartás. Aztán másnap kezdődik minden előröl.
A kisasszonyról tudni kell még:
- Korábban más kollégákra is megsértődött már
- A felszínen elég büszke, önérzetes, de mégsem tűnik beképzeltnek
- Elő tudja adni a magabiztosat, de úgy érzem, hogy ezzel a belső bizonytalanságait kompenzálja, tehát önértékelési gondjai lehetnek
- A kezdeti magabiztosság után a valódi feladatnál mindig komoly segítségre van szüksége
- Mostanában alapjáraton is rossz passzban van, eléggé túlvállalta magát az egyetemen (még tanul, ráadásul most vizsgaidőszak van) és a magánéletében is gondjai lehetnek. Ezekkel kapcsolatban szokott panaszkodni, még nekem is
- Ezek a rossz tulajdonságai voltak, ezen kívül számos pozitív tulajdonsága is van. Amikor összeszedettebb volt, a munkájával is maximálisan meg voltam elégedve
Hogy tudnék a motivációján javítani? Hogy tudnám a kapcsolatunkat normalizálni?
Főnökként mi volna a helyes lépésebben a helyzetben? Mint látjátok, már több dolgot kipróbáltam. Az idő megoldja vajon a problémát?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem hiszem, hogy szerelmes volt belém. Van párja és egy szerelmes nő szerintem máshogy viselkedik. Az igaz, hogy eleinte én voltam a fő bizalmasa/támasza. Én tanítottam be, mindent megbeszéltünk, sokat voltunk együtt. Fogtam a "hercegnő" kezét. Én talán még egy kicsit távolságtartóbb is voltam, mint ő. Akkor kezdett el velem így viselkedni, amikor már nem jutott rá elég időm.
Épp ezért bánt a dolog, mert eleinte teljesen más volt a viszonyunk. De mással is eljátszott már hasonlót. Sajnos nem tudom a női hisztit kezelni. Főleg nem egy munkahelyen...
Kirúgni nem fogom, jogköröm sincs hozzá és amit rábízok, még így is megcsinálja (a vizsgaidőszak miatti megbicsaklást leszámítva).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha törődök az emberem lelki világával, pszichológus vagyok, az a baj. Ha nem törődök az emberem lelki világával, bunkó vagyok, az a baj.
Ha zavar, hogy hisztis a viselkedése, nárcisztikus vagyok, az a baj. Ha nem zavar, hogy hisztis a viselkedése, gyenge főnök vagyok, az a baj.
Az igazság gondolom valahol félúton van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!