Miért érzem, hogy életem legnagyobb büntetésének a munkát?

Legjobb haverom is villanyszerelő, ma magyarországon vallalkozóként megkeresi azt a bért, amiért sokan németországba mennek...

Hetfőtől -pentekig dolgozik szigorúan, 8-4ig, es betartja...

Főleg lakásfelújítasok, családiházak áthúzása, folyamatosan van munkája.

Nem a rendszer rossz, te vagy hülye... Már bocsánat.

Én asztalos, hetfőtől-péntekig vagyok a műhelyemben, 7-16ig.

Ebből ténylegesen dolgozom is az 5ből legalább 3 napot... Jelenleg itt ülök a műhelyemben és overwatch-ozom reggel óta, epp kajálok azért jöttem fel...

Megkeresem azt a pénzt, amiért más németországba megy, és folyamatosan van munkám.

Én megértelek. Azt csinálom amit szeretek, de napi 8 vagy több órában egyszerűen képteleneség, kifolyik a szemem a monitor előtt. Én 1-2 évente munkahelyet váltok, de így is kibírhatatlan. Nem is a munkával van bajom, hanem azzal, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni a kollégák közé. Még nagyon pihenni se lehet munka közben, én személy szerint egyedül jobban fel tudok töltődni, de ha egyedül lemennék sétálni kicsit relaxálni, akkor jön velem Julcsika, Marcsika meg Jolánka, hogy "jááj ne legyél már egyedül én is megyek". Nekem most az a célom, hogy olyan munkahelyet találjak, ahol legalább heti 2-3 napot itthonról is lehet dolgozni, mert megőrülök az emberek között napi 8-9 órában, nem nekem való.

Igazából unatkozni sem jó itthon, mert mikor munkát kerestem már halálra untam magam, egyszerűen értelmetlennek láttam az életemet. Valahogy az egyensúly lenne jó, de olyan nem létezik, esetleg részmunkaidőben de az meg nem fizet túl jól.