Egy öngyalázó, lusta és tehetségtelen depresszív roncs vagyok, de rájöttem, hogy ezt élvezem. Hogyan éljem le az életemet?

26 vagyok és 19 éves korom óta az egyetemen tengődök, de nem látom a végét. Annak idején még brahiból jelentkeztem, de már akkor se szerettem tanulni, de azért végigszenvedtem az éveket. Most már szívesen otthagynám, de nagyon a végén vagyok és egy rakat pénzt kellene visszafizetnem, így max passzív félévvel még húzom az időt. Sose volt barátnőm, utálom magamat, minden egyes apró dolgot a testemen. Tipikusan az az ember vagyok, aki azonnal figyelmeztetne egy lányt, hogy "kérlek óvd meg magad ettől a genetikai hulladéktól" (én). Tehát gyűlölöm magam, barátaim sincsenek és senkivel nem tudok ismerkedni/szót érteni. Nincs szakmám, munkahelyem, nem értek semmihez. Pakolós diákmunkán is 3-szor kellett valamit elmagyarázni szóval ha valami csoda folytán sikerülne az államvizsga az állásinterjúkon vszeg elmeszelnének. Arra gondoltam, hogy inkább tanulok valami OKJ-s szakmát, de még az is 2 év és lehet ahhoz se lenne tehetségem. Igazából nekem egy 150 ezres fizetés is elég lenne (mamahotelben élek) és nem vágyok extrákra csak legyen mit ennem, hol laknom, meg net/áram. Egy olyan munkahelyre vágynék most már, ami ezeket a létszükségleteket biztosítja, de cserébe nem kell sanyargatnom magam tanulással/önfejlesztéssel/motivációval. Úgy se lesz soha barátnőm (főleg nem gyerek) így nincsenek komoly igényeim egzisztenciális téren, amelyek annak idején még vezéreltek az egyetemre jelentkezéssel. Csak lötyögve be a munkahelyre, délután haza, otthon este meg videojáték és pihenés/TV. Nekem ennyi elég lenne minden nap. Milyen szakmát/életutat tudnátok nekem így javasolni? Komoly válaszokat!