Mennyire lehet ezt elfogadni és megszokni?
Túl a harmincon, eddig egy komolyabb kapcsolatom volt, azóta már évek óta semmi, pedig azt hiszem, próbálkoztam. Ahogy telnek az évek, egyre inkább az van bennem, vagyis az erősödik, hogy megleszek egyedül is. Persze néha felszínre tör még a "de jó lenne valaki", úgy érzem, ez az érzés nehezen, de halványul. Egy konstans harc van bennem évek óta, a két állapot között ragadtam. Próbáljak belenyugodni végleg, vagy megéri próbálkozni?! Más is jár hasonló cipőben?
Köszönöm a válaszokat.
Én is hasonló cipőben járok. Egyetlen kapcsolatom volt eddig, most, hogy vége lett, én is e két állapot közt ingadozom...
Tapasztalatok nélkül egyre nehezebb lesz (ilyenkor az ember már azért túl van pár kapcsolaton, ilyen-olyan élethelyzeteken stb)... Úgy érzem: "elment mellettem az élet".
Néha úgy érzem: megleszek egyedül is, néha egyfajta ürességet érzek és nagyon-nagyon hiányzik egy kedves társ, akivel kölcsönösen, szerelemmel szeretjük egymást.
A kérdezőnek és az 1. válaszolónak is üzenem:
Ne nyugodjatok bele a pillanatnyi helyzetbe!
Az ember társra vágyik és ha ez nincs neki, megsínyli a lelke. Kell egy társ az édes együttlétekre, beszélgetésekre, kirándulásokra, családalapításra stb., de (higgyétek el és ne vegyétek rossz néven) az apróbb civakodásokra, véleménycserére is!
F.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!