Nektek hogyan sikerült elfogadni azt hogy már sohasem lehet barátnőtök?

Milyen tippeket, praktikákat lehet erre gyógymódként felhasználni? Hogyan lehet azzal a tudattal egy életet leélni hogy az embernek soha nem lehet normális kapcsolata?

Kiegészítés: az ilyen hitegető szövegekkel felesleges jönni, hogy még fiatal vagyok előttem az élet meg hogy 1-2 kudarctól felesleges ennyire lehervadnom, mert nem erről van szó. 22 éves vagyok, és nem hogy szűz vagyok, nem hogy kapcsolatom sem volt még, nem hogy még randizni sem voltam soha, de 5 percnél többet még életemben nem beszélgettem egy lánnyal sem. Itt nem arról van szó hogy 1-2 alkalommal kosarat kaptam, meg hogy van még hova fejlődnöm, engem szabályszerűen gyűlölnek a nők, mint egy leprást, egy sem akar beszélni sem velem, kerülnek, furcsán néznek rám, szánalmasnak tartanak. Egy vödör sarat előbb enne meg 99%-uk mint hogy 10 percet kettesben kelljen töltenie velem. Tudom magamról hogy csúnya is vagyok, félénk is vagyok, vannak hátrányos tulajdonságaim is, de akkor is borzasztó nehéz azt elfogadni, hogy még lecsúszott, ronda, bunkó embereknek is van párjuk nekem meg sosem lesz. Ezt hogyan lehetne feldolgozni, vagy legalább a rossz érzést csökkenteni?