Ritka típusú emberek! (INTJ-k, INTP-k, INFP-k és INFJ-k)! Ti hogyan találtok magatokhoz való társaságot?

hát azon kevés IGAZ barátaim, akik vannak, nagyon régóta megvannak, és mindig az élet hozta a szitut, ahogy megismerkedtünk. kb 5-10 olyan embert tudnék felsorolni akik nagyon közel állnak hozzám, de lehet h ezzel sokat is írtam.... nem vagyok bagyon barátkozós, inkább először megfigyelem a társaságot, és ha arra érdemesnek tartom őket, akkor próbálok kommunikálni.. minden más esetben meg én várom el hogy a másik fél közeledjen (ami nem feltétlenül célra vezető..)

egy INFJ L, 27

Nehezen. Nem mondom, hogy sehogy, de határozottan nehezen.

Olyan ember, aki mindent tud rólam, sosem létezett és nem is fog. Van egy személy, akit 20 éve ismerek, ő tud rólam a legtöbb dolgot, de ő is kb a titkaim felét. Túl problémás vagyok legbelül sajnos. Van még rajta kívül pár közeli barát szerűség, de belőlük és sok lesz nekem néha.

Haverok jönnek-mennek, mély érzelmem ritkán volt emberek iránt.

Volt egy 3 éves kapcsolatom egy olyan emberrel, aki az én férfi megfelelőm körülbelül. Ez volt a vesztünk. Következő kapcsolat nincs a láthatáron, gyanítom, hogy nem is igazán lesz már, mert alkalmatlan vagyok rá, és nem is igazán érdekel.

INTP

26L

INFJ vagyok. A két barátnőmmel kollégiumban ismerkedtünk meg, gimnázium alatt végig egy szobában voltunk, így akarva, akaratlanul jó barátok lettünk, egyik INTP a másik ENTJ.

A párom ISTJ, vele interneten találkoztunk össze (ami számomra a legkényelmesebb találkozási helyszín).

Az egyetemen nincsenek barátaim, de dolgozom a könyvtárban, és a legtöbb társammal elég jól el tudok beszélgetni, és a közös programokat is élvezem. Ők ránézésre NF-ek és NT-k, akad köztük extrovertált is, bár velük nehezebben találom a közös hangot.

21/l

INTJ vagyok. A hozzám legközelebb álló barátom INTP, mintha a lelkitarsam lenne. Gyakorin ismertem meg.

Nagyon ritkán ismerek meg olyanokat akikkel tényleg lehet kezdeni valamit, de igazából bárkivel tudok azonosulni, tehát elvagyok másokkal, csak az nem annyira szórakoztató.

Egyedül is elvagyok, és társaságban is nagyon jól érzem magam. Volt hogy gyakorin is láttam nagyon szép válaszokat, és rairtam privátban, és volt hogy eloben taliztan is az illetővel. Kb. Így szoktam vadászni a különleges emberekre.

Most facebookon egy random zart csoportba be lettem hívva, ahol teli vannak ilyen atlagfeletti emberekkel.

A INTP barátommal bármiről tudunk beszélgetni, mely témákról, a többi emberrel meg csak ilyen kis semmiség, elmesélik nekem hogy mennyire berugtak, meg hogy vették új ruhát. (?? :D)

Bár emlékszem, amikor a barátommal élőben ittasan azonosultunk egymással, öntötte magából a szót, mert ő extrém antiszocialis, és soha nem figyelt rá és nem értette meg senki őt. Minden érzését meg gondolatát olyan gyorsan hadarta hogy végre kiadja magából.. :D 22 év alatt azt mondta, ez volt az egyik legboldogabb napja. Nekem is az volt.

Szóval ha egy elvontabb, atlagfetti személyiség találkozik egy hozzá hasonlóval, akkor ott csodák történnek. Onnantól már nem érzed magad egyedül, de ha még nagyon egymásra is hangolódtok.. Isteni beszélgetések lesznek.

INTJ vagyok, és még egy szavazatot adok a sehogy lehetőségre.

Könyves körökben találtam embereket, akikkel jól kijövök... de valahogy mindig hiányzik valami, ahhoz a fajta igazi, szoros összhanghoz. Mintha hiába tudok esetleg hosszabban elbeszélni vele, egyezik néhány érdeklődési kör, mégis ott lenne egy szakadék, vagy valamiféle láthatatlan fal, ami megakadályozza, hogy hasonló kimenetele legyen az ismerkedésnek, mint ami a Stephen King-féle Az c. regényben létrejött a Vesztesek Klubja tagjai között, vagy a Harry Potter főszereplői triójának a tagjai között...

Bizonyos szinten kételkedek benne, hogy ez a legjobb barátság állapot egyáltalán létezik-e a valóságban, vagy hogy az én beállítottságommal ez a gyakorlatban megvalósítható-e. Bár van is egy olyan nehezen levetkőzhető szokásom az ismerkedési szakaszban, hogy ha kezd túl személyessé válni a helyzet, kezd kevésbé komfortossá válni az üzenetváltás, akkor fogom magam, behúzom a kézi féket, és szó nélkül felszívódok. Ezek után jogosan lehet mondani, hogy ne csodálkozzak, hogy nem kivitelezhető a tervezet ilyen magatartással, de amikor jön a sugallat arról, hogy "nincs értelme ezt csinálnom ezzel az emberrel", akkor nincs visszaút.

Maga, mint az elmélet foglalkoztat, hogy létezne-e olyan ember, akivel sikerülne így egy hullámhosszra kerülni... de az igazat megvallva nem hiányzik az életemből a társaság. Akikkel úgy, ahogy kijövök a fentebb említett kategóriából, nem hiányoznak, ha hónapokig nem jelentkeznek, hiába hangozhat esetleg érzéketlenül ez. Megvannak azok az elfoglaltságok, amikkel lekötöm magamat, ha nem szólna hozzám több hétig senki, az se zavarna. A legtöbb ember idegesít és fáraszt, avagy ez a kettő egyszerre. Ahhoz sincs türelmem, hogy az általam totálisan értelmetlennek látott udvariaskodási kitételeknek eleget téve viselkedjek csak azért, mert valaki kitalálta, hogy ez az elvárt. Még az átlag INTJ-hez képest se vagyok egy nagy érzelmi ember, a stílusom eléggé nyers és lekezelő szokott lenni a visszajelzések szerint akkor is, ha tudatosan nem akarok szúrni, na meg persze elég nagy a térigényem is.

Amikor olvasok egy könyvet, vagy nézek egy sorozatot, akkor olyan szokott akadni, hogy egy NT karakter láttán felcsillan bennem, hogy "jé, mi ketten hasonlók vagyunk, biztos jól kijönnénk", aztán meg az agyam logikus része tudatosítja, hogy feltehetően csak bizalmatlanul mustrálnánk egymást, ha a másik fél létezne. :D

18L