Miért kell azért megítélni mert a bíróságon verekedtem?
Volt egy lány az életemben akikkel barátok vtunk. Eldurrant az agyam, megfenyegettem. De ez tavaly nyáron volt, meg is bántam. Azonban nem rég Ő is meg a Bátyja is feljelentettek, bizonyíték nélkül. A rendőrség egyből elindította az eljárást és átadta a bíróságnak. De engem egyszer sem hallgattak ki. A bíróságon meg már a biztonsági őrök is úgy fogadtak mint egy leprást, a lány meg egy sztárügyvéddel várt a tárgyalóban, a Bátyja meg elkezdett ugatni, fenyegetni... és elvileg a bíróság egy civilizált hely... azért az én körülményxeimet is illene kivizsgálni, pl. azt, hogy 8 éve próbálkozom barátokra szert tenni, eredménytelenül, a lányok meg kapásból vissza utasítanak. És akkor csodálkozunk ha elcsattan 1-2 pofon Orbán hatalmának csarnokában?
Ezzel van tele az internet és elég lekezelően írnak rólam...
pl. azt, hogy 8 éve próbálkozom barátokra szert tenni, eredménytelenül, a lányok meg kapásból vissza utasítanak - ez senkit nem érdekel, megérdemled, hogy feljelentettek, és nem ítéllek el, csak piszkosul sajnállak :D
Ne csodálkozz, hogy nincsenek barátaid ilyen szánalmas embert a normálisabbja messzire elkerüli.
És fenyegetésért nagyon helyes, hogy felnyomtak, uganis bűncselekmény!
Örülj, hogy a tesója nem törte el a kezedet.
Amiért feljelentettek,annak mi köze ahhoz, amit írsz, hogy vegyék figyelembe: 8 éve próbálsz barátokat találni, de nem sikerül?!
Bíróságon verekedni. Na szép vagy, nem mondom. Miért is nem csodálkozom, hogy nincs senkid?
Kezeltetni kéne magad, mert ennek csak még rosszabb vége is lehet, ahogy viselkedsz. Csodálom, hogy hagytak elmenni.
Hülyék voltak, nem feljelenteni kellett volna, hanem csak amolyan baráti szívességből eltörni kezed-lábad.
Nekem is volt ilyen haverom - igaz, tőle a fenyegetőzésnél elég volt megkérdezni, hogy hány öltést szeretne -, hát biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül kerülnek el az emberek. Örülj neki, amíg csak a verekedés miatt ítélnek el :D
Te fenyegetőzöl, te verekedsz, de ők a cigányok. És tök kulturáltan intézték el az ügyet.
Hát ásd el magad, de még mélyebbre, mint ahová eddig süllyedtél :D
Ők kezdtèk tavaly, a lány csávója befenyített, akkor ezen az oldalon írták is, hogy udvari bolond vagyok..
De adjon csak mindenki Nekik igazat, lopni, csalni, drogozni szabad, ha megverik őket akkor meg mindenki őket sajnálja... Meg èrdemelten kapták azt amit...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!