Mit érez az pontosan, aki depresszióval küzd?

10-es jól összefoglaltad a lényeget, de ezzel nem értek egyet:

"ócska, semmitmondó közhelyekkel bombázod, hogy milyen szépen süt a nap; fel a fejjel, lesz ez még jobb is; örülj annak, hogy megvan mindkét karod-lábad, hiszen másnak sokkal rosszabb. Aha, és attól én miért érezném jobban magamat?"

Ettől azért kéne jobban érezned magad, mert nem tudod, hogy milyen annak, aki tényleg béna vagy mozgáskorlátozott. Nekik nagyon szűk a mozgásterük, nincs meg az a döntési szabadság, mint egy szabad mozgású embernek, mégse adják fel. Teljesen máshogy állnál a depresszió témához is, ha kipróbálnád 1 napra is, hogy milyen vaknak vagy tolószékesnek lenni, máris jobban megbecsülnéd magad.

4-es vagyok

Még kiegészíteném azzal, amit írtam, hogy az önbizalmam szinte nulla, egy jelentéktelen senkinek érzem magam. Pont ezért nincs és nem is volt még párkapcsolatom se (válasz a 13 hozzászólásban feltett kérdésre). Kb. 3-4 évvel ezelőttig szerettem volna párt találni magamnak, de nem ment, ezért feladtam. Érdekes, mert többször is volt olyan, hogy nem is én kezdeményeztem az ismerkedést, de még így sem ment, egyszerűen azért, mert el sem tudtam képzelni, hogy én bejöhetek bárkinek is. Igen, ez a depresszió! Amúgy még hozzátenném, hogy nekem a depresszióm mellé van egy jó kis személyiségzavarom meg szociális fóbiám is (orvos diagnosztizálta ezeket, mielőtt bárki is kételkedne), szóval így csak még súlyosabb a helyzet.

Még egy dolog: 14-es hozzászóló írta, hogy volt daganatos betegsége és az semmi a depresszióhoz képest. Én átestem két hasnyálmirigy-gyulladáson, az elsőnél majdnem meghaltam, 1 hónapot vegetáltam a kórházban élő halottként és az valóban semmi nem volt ahhoz a szenvedéshez képest, amit a mentális problémáim okoznak, úgyhogy maximálisan egyet tudok érteni.