Veletek is előfordult már amikor mélyponton voltatok lelkileg, hogy nem volt kedvetek találkozni azokkal az ismerőseitekkel, barátaitokkal akik azt nem értették meg vagy felszinesen átsiklottak a probléma felett?

Volt. Mi a lényeg?

Nekem van hogy elrontja valaki, valami a kedvem és akkor senkivel nincs kedvem találkozni. Nem azért mert nem értenek meg, csak úgy vagyok hogy nem akarom a lelki nyomoromat másra zúdítani és ilyenkor inkább egyedüllétre vágyom.

Mindig ilyen állapotban vagyok. Utálom az üres beszélgetéseket, nem akarok jópofizni, amikor halni van kedvem. Minek töltsem az időt azzal, akivel ugyan bármilyen érdektelen témáról el lehet beszélgetni, de pont a legfontosabb dolgokról nem?

Én azért szoktam mélyponton lenni, mert nincsenek ismerősem vagy barátaim, akikkel személyesen akár csak pár percet, akár csak üres témákról beszélhetnék. Ekkor jobban vágyom emberi kapcsolatokra, mint máskor. Nem emlékszem mikor voltam utoljára nagyon mélyponton, mert kezdem elfogadni önmagam. Tudom, hogy örökké egyedül leszek, tudom, hogy egyedül nehéz lesz boldogulni, tudom, hogy mennyire rossz a magány, de nekem ez jutott, ez pedig el kell fogadnom. Van egy blogom, ahová jövőbeli önmagamnak leírom az érzésimet. Akkor szokott bejegyzés születni, ha valamilyen szinten mélyponton vagyok. Az utolsó bejegyzés szerint júliusban lehettem mélyponton.

muti a blogod