Hogy lehet elviselni a magányt?

Ahogy egész életedben tetted: bámuld a monitort, vagy telefonozz, aztán majdcsak eltelik már ez a 60-70 év.

De nehogy kimozdulj a szobádból, mert véletlen emberekkel találkoznál, netán még barátaid is lennének, azt meg ugye senki nem szeretné.

Én kreatív elfoglaltsággal nemhogy elviselem, hanem kifejezetten örülök a magányos pillanatoknak, amik esetenként napokat is felölelhetnek. Szerintem kell hozzá egy nagy levegő, hogy a szenvedés pillanatában kimondjuk: most ez az állapot van és nincs mit szépíteni, szаr. Viszont el fog múlni. Az már egy alapot ad arra, hogy kívülről szemléljük magunkat.

Emellett lehet találni olyan elfoglaltságot, ami megdolgoztatja az elmét, például elolvasni egy könyvet, megnézni egy filmet, de nem olyat, ami csupán kikapcsolja az agyat, hanem ellenkezőleg, ami tényleg elgondolkodtat. De lehet aktív tevékenység is: sport vagy alkotói. Ezek együtt fontos eszközei az önművelésnek, ami kivezet a magányból, mert érzed a késztetést, hogy minél többet akarj tudni, tapasztalni. És mivel az emberi tudásvágy nagy, előbb utóbb a kiszemelt érdeklődési körben társaságra is lelsz, amit nem a fáradozásért járó jutalomcsokinak látsz, hanem egy újabb hasznos építőkőnek.

Sejtem mi a gond, de:

https://www.youtube.com/watch?v=VPfC3-awTO8

Olvasással, sporttal, tanulással (tanfolyam), utazással, netezéssel, stb.

a magány érzését nem kell elviselni. csak félre kell rakni, és milliónyi más elfoglaltság létezik a társaság helyett is! :)

Aztán ha társaságot akarsz, akkor meg tanulsz társalogni, társas programokra mész stb... meg kell tudnod oldani a problémát, ezért vagy ember, és nem egy ösztönlény! :)

#3 Ja,mert szerinted ez így működik... Akármikor valamiért kimentem a szabadba (sportolni,kutyátsétáltatni vagy csak sétálni) nem történt semmi....ugyan úgy egyedül vagyok és ez nem is fog változni. De bírom mikor az emberek azthiszik,hogy minden ilyen könnyen működik.

Abban az egyben igazad van,hogy gépezéssel hamarabb eltelik ez a 60 év. Úgy még el is tudod foglalni magadat egy kis szórakozással.

a 3-as tanácsa tényleg teljesen életszerűtlen. 2008 óta járok át biciklizni a szomszéd városba, le a Duna-partra.

ez idő alatt párszor szóba elegyedtem idősebb férfiakkal a parton, mert megszólítottak, de ennyi.

gyakorlatilag 0 az esélye, h egy zárkózottabb, igényesebb ember pont az utcán összeismerkedik egy hozzá hasonlóval. velem még sosem történt ilyen, viszont a neten több olyan embert is megismertem, akikkel legalább egy ideig találkozgattunk.

# 8, # 9!

Lehet, hogy leegyszerűsítettem picit, de akkor is nagyobb esélye van változtatni az életén, mint a szobájában.

De ha kerékpározással eltölt valaki 1-2 órát, már attól jobb lesz a közérzete, és már az is elég, hogy ne a magányán keseregjen valaki.

Én elhiszem, hogy sokkal nehezebb manapság barátkozni, mint 30 éve, de nem lehetetlen. A fiatalok szétunják magukat, semmi ambíciójuk nincs, ingerszegény életet élnek, pedig remekül ellehet tölteni bármennyi időt pc és telefon nélkül, ahogy mi is tettük a 80-as években.

Bármelyik 40-50 év felettit megkérdezhetitek, hogy unatkoztak-e fiatalon. Mindenki tele volt élményekkel, barátokkal, és ismeretlen volt számukra az unalom. Ma is vannak ilyen fiatalok, tehát a lehetőség mindenki előtt nyitva áll. Ha meg már valaki aktív életet él, napi szinten van emberek közt, előbb-utóbb közelebbi kapcsolatba is kerülhet néhánnyal.

A magányt mindenki magának köszönheti, de nem elviselni kell, hanem változtatni az életén.