Hogyan lehet elfogadni, elviselni az állandó magányt?

Sziasztok!

A következő lenne a gondom:

Rólam annyit, hogy zárkózott, önbizalomhiányos, szociális fóbiás vagyok, nincs jó külsőm, sovány is vagyok. Dolgozok, van hobbim lekötöm magam. Küzdök magammal, de magvagyok. Az életem úgy telt, hogy sosem volt része barátnő, jelememből adódóan kerültem is a nők társaságát. Elfogadtam, megvagyok. (Ne értsétek félre, nem egy 18 éves szűz vagyok, volt lehetőségem még fiatalon, egyetemi korszakomban :) ).

Általában elvagyok hetekig, hónapokig, de néha elfog egy érzés, hogy mennyire hiányzik valaki az életemből, hogy milyen jó lenne hazamenni és szorosan megölelni. Ilyenkor folyamatosan ez jár a fejemben. A sors hülye fintora, hogy több nagyon kedves és vonzó hölggyel dolgozok eggyüt. Akik szintén erre emlékeztetnek.

...Szinte fáj, hogy mennyire hiányzik egy ölelés.

Nah, mindegy. Köszönöm, ha elolvastad. Igazából csak jól esett kiadni.

31/F