Káosz van bennem. Bennem van a hiba?

Amiket írsz, az alapján úgy gondolom, hogy nincs veled semmi gond. Sőt, egy érzékeny embernek tűnsz, akinek ráadásul igénye van önismeretre, ez pedig nem gyakori (pláne nem a korosztályodban, és pláne nem a pasik között).

A korodban az emberek zöme még keresi magát, az útját – persze, tudom, vannak, akik már „felnőttek” ilyenkor (vagy legalábbis azt hiszik), de nem valószínű, hogy ez a többség, ahogy azt sem, hogy a „felnőttség” azt jelenti, hogy valaki készen van, többé nem kell fejlődnie, változnia.

Próbáld azt elfogadni, hogy nem mindenkinek ugyanolyan időtávlatokban működik az élete, és nincs olyan, hogy valahol „kell” tartani egy adott életszakaszban. A céljaidat neked kell meghatároznod, tök mindegy, a többieknek mi az, ha téged nem tesz elégedetté.

És nincsenek „igazi” vagy „még igazibb” célok. Ha Pistinek a sok pénz keresése a célja, Józsinak meg az, hogy megmentse a tengeri teknősöket a kihalástól, Gazsi pedig attól boldog, hogy felesége és tíz gyereke lesz, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Érdemes lehet még elgondolkodnod azon, mit csináltál gyerekként nagyon szívesen. Mert érdekes módon a legtöbb esetben már gyerekkorban látszik, miben vagy jó, mi az, ami elégedettséggel tölt el (ami lehet olyan triviális dolog, mint sokat beszélgetni a barátoddal, olvasni, a szobádat átrendezni, megszerelni dolgokat, bármi), és erre lehet építeni, hogy találj valami olyan hobbit akár, amitől jobban érzed magad, mert kompetens vagy benne, és még az önbizalmad is nő tőle. S

Az meg, hogy nem tudod, miért mentél egyetemre, szintén nem számít. Végezd el tisztességgel, és meg fogod látni, nem értelmetlen dolog. Semmilyen tanulás nem értelmetlen.

„Nagyon sok dolog kimaradt az életemből, ami a mai fiatalságnak, a korosztályomnak szerves része, lassan alap, hogy ezeket ismerni kell.

Számítógépismeret, játékok, mozizás, legújabb filmek, legújabb zenék... ezekhez teljesen kuka vagyok.”

Azért maradtak ki a fenti dolgok az életedből, mert nem vol pénzetek, vagy azért, mert nem érdekeltek? Úgy értem, hogy a legújabb zenék, filmek ismerete azért nem pénzkérdés, ebből azt gondolnám, inkább arról lehet szó, hogy más az érdeklődési köröd.

Ami még eszembe jutott: van egy kiskamasz fiam, aki érzékeny típus, és nem a mainstream érdeklődéssel bír, ennek ellenére kedvelik a társai, és mindig jó érzéssel töltött el, hogy vannak barátai… de a minap azt mondta, hogy hiába van körülötte sok gyerek, neki nagyon hiányzik, hogy valakivel meg tudja osztani a gondolatait, „komolyabb” dolgokról beszélgethessen, ám a fiúk általában többen „elhülyéskedik” a komolyabb témákat, csak ökörködnek, ami neki egy idő után nem fekszik. (Nem egy okostojás, unalmas gyerekről van szó, remek a humora is, talán épp ezért fárasztja le az agyatlankodás, nem tudom.) Mindenestere elgondolkodtatott, hogy elképzelhető, az érzékenyebb férfiaknak nehezebb barátot találniuk, mert míg a nők általában imádnak „lelkizni”, a pasik nem igazán (vagy sokkal ritkábban).

Szóval azt is gondolom, hogy könnyebb azoknak, akik felszínesebbek… de ez nem választás kérdése.

11 vagyok lehet hülyeség de nekem is vannak evvel válaszaim

"A céljaidat neked kell meghatároznod, tök mindegy, a többieknek "

összes doki aki kezelt az azt mondta, legyek olyan, mint az összes többi. pedig én meghatároztam saját céljaimat már rég

"Érdemes lehet még elgondolkodnod azon, mit csináltál gyerekként nagyon szívese"

utas szálító repülőgép pilóta akartam lenni, intézetben akartam is jelentkezni :)

"az érzékenyebb férfiaknak nehezebb barátot találniuk"

saját tapasztalat, érzékenyebb férfiak vagy apa nélkül nőttek fel, vagy gyűlölték az apjukat, vagy simán csak b. zik. nálam az első apa nélkül.

"de ez nem választás kérdése."

nem sajnos,

# 16

„összes doki aki kezelt az azt mondta, legyek olyan, mint az összes többi. pedig én meghatároztam saját céljaimat már rég”

Nem tudom, milyen problémával és milyen dokiknál voltál, lehet, hogy nálad ez volt a jó tanács (bár számomra már az furcsa, hogy egy pszichológus/pszichiáter – ha jól sejtem – ilyen kategorikusan kijelent valamit), de őszintén szólva ezt így elég nagy butaságnak tartom.

Persze el tudom képzelni, hogy ha valaki mondjuk oppozíciós zavarban szenved, akkor vissza akarják terelgetni a közösségi „normák” irányába, de egy „normális” embernél a különbözőség érték, nem hátrány. Mindamellett, hogy tudom, klasszisokkal könnyebb a követő típusúaknak, akik nem kínlódnak saját vélemény, világkép, ízlés, életút kialakítátásval.

„utas szálító repülőgép pilóta akartam lenni, intézetben akartam is jelentkezni :)”

Nem tudjuk, miért nem lettél pilóta, vagy miért zárod ki, hogy még az lehess. De tegyük fel, hogy nincs már rá lehetőséged. Hobbiként még foglalkozhatsz ehhez kapcsolódó dolgokkal, pl. ismerek olyat, aki a többi hasonló érdekődésű társával valami szimulátorokon játszott (mármint nem otthon), ahogy olyat is, aki a repülési szenvedélyét úgy éli ki, hogy vitorlázórepül…

„saját tapasztalat, érzékenyebb férfiak vagy apa nélkül nőttek fel, vagy gyűlölték az apjukat, vagy simán csak b. zik. nálam az első apa nélkül.”

Hát ezzel nem értek egyet, nekem szerencsére nem ez a tapasztalatom. :)

"de ez nem választás kérdése."

„nem sajnos,”

Az az érzésem, hogy neked önértékelési problémáid vannak, olyan, mintha arra vágynál, hogy olyan legyél „mint az összes többi” (bármit is jelentsem ez), de mivel nem tudsz olyan lenni, utálsz mindekit, még magadat is. Szerintem csak akkor tud az ember megbékélni magával és a társadalommal is, ha egyrészt elfogadja, hogy nem vagyunk egyfomák, másrészt ráébred arra, hogy mindenkinek megvan a „maga baja”, és elfelejti azt, hogy a Józsinak mennyivel könnyebb – mert nem, neki sem könnyebb, lehet, hogy nem látod, mert elvakít mondjuk Józsi csácsi autója és a nagy pofája, de hidd el, nála is van valami bibi (lehet pl., hogy ha belátnál a gatyájába, rögvest átértékelnéd a dolgokat ;)).

Próbáld meg az életet úgy nézni, mintha mindenki egy-egy fajta játékot játszana. Mondjuk úgy, hogy manapság a Monopoly a menő, de kijelethetjük, hogy az a legjobb játék, és mindenkinek muszáj azt játszania? Naná, hogy nem! Ha én Dixitezni szeretek, akkor az én játékomban értelmezhetők a Monopoly szabályai? Nem. És miért zavarna engem, hogy más játékot játszanak mások?

Ajánlom, nézzétek meg az alábbi videót (Jay Shetty: Before you feeling pressure whatch this), bár lazábban kapcsolódik a témához, de elég jól bemutatja, hogy amit hajlamosak vagyunk „normális életnek” nevezni, az közelebbről megnézve is ezerféle, és nincs „egy igaz út” mindenki számára.

https://www.youtube.com/watch?v=6S9E0MVteEc

(A fickó egyébként egy angol srác, aki 20 éves kora környékén szerzetesnek állt, majd visszatért a nyugati világba, hogy terjessze az okosságokat. Szerintem jókat mond.)