Olyan reménytelennek érzem az életem. Bennem a hiba?

Önsajnáltatásnak tűnhet, de már tényleg annyira rosszul érzem magam a bőrömben, és olyan tanácstalan vagyok. 17 és fél éves vagyok, februárban betöltöm a 18-at és ilyenkor az ember már sokat gondolkozik a jövőjén. Tudni kell rólam hogy a tanulás nagyon nehezen megy így az érettségitől irtózatosan félek. Ez még oké lenne gondolom mindenki tart tőle. Viszont én nekem fogalmam sincs hogy milyen irányban szeretnék továbbhaladni. Vannak dolgok amik érdekelnek de azokra nem vagyok alkalmas ezzel tisztában vagyok. A magánéletem sem túl fényes. Nagyon magányos, rosszkedvű vagyok. Nincsen egy igaz barátom sem, inkább csak haverok. Barátnőm sem volt még. Ezek mellett is sok gondom van amiket nem tudok kivel megbeszélni. Nagyon szükségem lenne egy barátra, jobb esetben egy barátnőre akire mindig számíthatok, akit csak úgy megölelhetek, megszeretgethetek ha szükségem van rá vagy őneki rám, de olyan visszahúzódó vagyok hogy egyszerűen nem megy az ismerkedés illetve az emberi kapcsolatok fenntartása is nehezen megy. Olyan rosszul érzem magam, úgy érzem hogy egy senki vagyok és leszek is felnőtt koromban. Magányosan, munka nélkük fogom tölteni a felnőtt éveimet, legalábbis ha így haladok tovább. Pedig nagyon vágyok egy szerető párra, később gyerekekre, egy boldog életre. Ezek a dolgok ingyen vannak mégis a legnehezebb őket megszerezni. Olyan sok bokdog párt látok mostanság és annyira irigylem őket. De az is baj, hogyha még lenne is valakim nem tudnám fenntartani a párkapcsolatot. Nem tudom átjött e mi a problémám.. Lehetőleg ne ítéljetek el hogy itt, ilyen szánalmas módon nézek segítség után de tényleg nem tudom mitévő legyek.