Várom a picit hosszú monológomra a kritikákat/hozzászólásokat?

Már 4.-ben elszabadítottuk pajz. án gondolatainkat a barátnőmmel. A suli udvaron feszülten sugdolóztunk egymás fülébe a jövőbeli első csókról, az első hercegről, az első sz. xről. Ugyan nem tudtuk, hogy a fül egy zaftos erog. én zóna, de mindig libabőrös lettem, ahogy bele lehelt a mondatok végén a fülembe. Mint a hideg márványon a forró vízcseppek, ahogy legördülnek. Nem mertünk hangosabban beszélgetni, félve a tanároktól és a folytonos rangsorolásba állító osztálytársaktól. Tudtam, nem helyes, amit teszünk. Tudtam, ha ő nem lenne, én perpillanat valakivel labdáznék a pályán, pocsék labdaérzékem ellenére. Miközben ezekkel tisztába voltam, ő izzadt homlokkal kidülledő szemekkel szuszogott az arcomba, mint aki csak ezeknek a gondolatoknak él. Félelmetes volt. De szerettem, hisz csináltunk mást is, bár mindig külsősnek éreztem magam mellette. Tudtam miközben suttogott nekem valamit, hogy én ott vagyok és hallgatom átszellemülve, de közben kint is ott vagyok, valahol lent a többiekkel. Ő sosem gondolt volna bele, hogy ez helyes e. S hogy ez negyedikesek témája e. Ő, akkor, ott, csak is ott volt. Az évek teltek, ő ott ragadt a többiekkel, én iskolát váltottam, sportot, nyelvet, meg sok ilyet. De persze mind e közben voltak fiúk, hol egy hónaposak, hol egy évesek is. De egy közös volt bennük. Mindegyiknek vége lett. Mondhatod az előző nagy szerelmedre hogy istenem mekkora f. sz volt. De valamit szerettél benne akkor. Ha már nem is, de ott, akkor, igen. Mindenkinek megtartottam egy kis apróságot. Valakinek a zenei ízlését, valakinek az illatát. Így lopkodtam minden fiútól, hónapokat, éveket, dolgokat. Mind e közben belefeledkeztem abba, hogy ők is loptak belőlem és nem maradt belőlem több mint egy 14 éves lány 5-6 hátra hagyott srác után. Nem voltam több mint egy Tescos régi beváltatlan kupon. Megunt, fölösleges és régi. Egy 14 éves lány, aki régi. Mondhatjuk, koraérett. Vagy kenjük az egészet a rohanó világra, hogy már mindenki elzüllött. De a tény, hogy én ott, akkor hittem bennük, hogy szerelmes vagyok Ő belé, tagadhatatlan volt. De csak a hit. Az hogy tény, azt már cáfolom. Én volnék a legboldogabb, aki ennyi emberbe szerelmes tudott volna lenni. Akartam, akkor hittem is. Hisz melyik 12-13 éves lány mondaná meg hogy mi a szerelem. Most se tudnám megmondani. Az első fiúmnál nem érdekelt a kinézet csak az első csók és hogy szeressen. Ez meg is lett (nem egyszer). Majd elkezdtem a külsőre adni, lehet picit helyesebb, majd lehet okos is. S a legvégén, mindezeket teljesítve itt ülök, roha. dtul üresen. S itt, legvégül, írok, s rájöttem arra a szomorú tényre, hogy egyik se érdekel. Azt akarom, értsen. Azt akarom, hogy értse, amit érzek és gondolok. Olyan legyen, akivel tudok beszélgetni. Eddig se voltam hüly. e akikkel összejöttem, mind értelmesek voltak jókat nevettünk, s rengeteget beszélgettünk. Kifejezetten jókat. De nem olyanokat. Az a sok gondolat, amiket a szavak leamortizálnak, az a sok dolog. Amit valaki értene. Valakivel tudnék beszélni. Körülnézek, és még jobban egyedül érzem magam. Nem tudok szeretni talán? Hüly. eség. Pedig mindig felteszem a kérdést, amikor egy-ketten évekig hozzák a rózsát nekem viszonzatlan vágyakkal bombázva. Nekik ne volna jobb dolguk? Vagy ők tényleg szeretnek? Hogy lehetséges, hogy átlagos kinézetem ellenére bennem annyian látják a nagy Őt míg én senkibe. Vagy talán ők is abba a tecchalott állapotba volnának, mint én fél éve? Hogy elhiszik, hogy ők szeretnek? S ez a szerelem? Lehet, hogy ezek azok. S én akkor mást keresek. De kétlem. Mert félek abba belegondolni és hinni, hogy egyedül én érzek így. Remegő testtel hiszem, hogy sokan vannak így. S azok találták ki ezt a szerelem kifejezést nem pedig ezek itt. Bár amikor kilépek az utcára oly sokszor látom, hogy sokan még 40 évesen se ébredtek fel s azt hiszik, hogy szerelmesek. Őszintén, örülnék, ha számomra is végtelen volna a tecchalott állapot. Bután élni, még mindig szebb és sokkal boldogabb. Ahogy egy Hemingway-idézet is szól, miszerint vagy boldog lehet valaki, vagy intelligens. Nem kell Radnóti felesége szinten szeretni. Csak érezni és tudni azt, amit én. Lehet, hogy nagyobb kérés, és ezzel a saját magányos síromat ásom, lehet talán egy szegényes tömegsír is boldogítana. De mint már említettem valaki vagy boldog lehet, vagy intelligens.