Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Szerintetek ez így normális?

Szerintetek ez így normális?

Figyelt kérdés

23 éves leszek hamarosan, és eddig nem igen sikerült magam mellé találni nőt. Persze, volt egy kalandom 16 évesen, ami miatt 3 évig látogattam az Urológiát és a nemi-beteggondozót felváltva ez után a kaland után (be sem tettem neki, csak a puncija külső részét dörzsölgettem aznap). Aztán annak a kapcsolatnak is vége szakadt, mert kihasznált és egyebek, és csak utána derült fény erre a "nagyszerű" betegségre.


Összességében óvatos vagyok a nőkkel kapcsolatban: nem azért, mert én utálom őket, vagy félnék tőlük , csak szimplán egyszerűen sok negatív tapasztalatom van, ami persze nem csak abból áll, hogy mutogatok a másik nemre, hanem személyesen is követtem el hibákat.


Leginkább egyik problémám jelenleg, hogy hiába akartam volna rávenni magamat , hogy elmenjek egy "tarifás élményre", nem tudok: ugyanis nem tudok "csak úgy" dugni sajnos.


Másik meg az, hogy megválogatom a nőket. Nincsen külön telefonkönyvem női ismerősök számával, női haverjaim sincsenek, sőt nő barátom nincsen ( és nem is lesz!), (barátnőszerűségem) meg igazából az a szép egy volt 16 évesen, a többi az csak ismerkedés volt az életemben. ( Volt köztük egy-két kemény lecke, köztük olyan, hogy kihasznált az egyik, meg átbaszott, meg az érzéseimmel játszott stb. stb.)


Az normális hogy óvatosan ismerkedem a nőkkel, és azért kicsit informálódok róla Ismerősnél / havernál? Ez normális a fentebb felsorolt okok miatt?



#nők #pasi #csalódás #normális #23/F #nehéz kapcsolat a nőkkel #élet sztori #nehéz évek
2016. jan. 24. 00:12
 1/4 anonim ***** válasza:

Szerintem normális.


A nőnek kellemetlen lenne szerintem ha megtudná, de neked így biztonságosabb.


Feltéve hogy ha nem esküdnek össze ellened.

Megkérdezel valakit és ezt elmondja a nőnek és a nő kéri hogy mondjon neked jókat róla.


Ezt is kalkuláld bele.

2016. jan. 24. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Esküsznek*
2016. jan. 24. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszi , hogy így megírtad, de én általában tényleg olyantól kérdezek valakit, akiben megbízok. ( nem sok ilyen haver/ barát / ismerős van, de csak is kizárólag, akiről tudom, hogy igazat mond, és nem basz át. )
2016. jan. 24. 00:21
 4/4 anonim válasza:
Átérzem helyzeted. Kb én is ugyan abban a cipőben vagyok amiben te csak kicsit másképp fogom fel a dolgokat. Tudod nem egészséges ennyire félned egy kapcsolattól. Alapvetően bizalmatlan vagy ami nem csoda de így viszont elveszítesz valami fontosat köszönhetően egy két csuklásnak az életedben. El kell döntened hogy mi a számodra a fontosabb. Le tudod küzdeni a jelenlegi állapotod ha akarod. Mindig talpra lehet állni de ez csakis azon múlik hogyan látod a dolgokat. Elég erős vagy? Ne add fel az érzéseid még ha mások ki is akarnák használni. Jó az óvatosság de ne vidd túlzásba. Kemény az élet de csak rajtad múlik hogy keményebb leszel e nála.
2016. márc. 11. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!