Feldolgozni egy veszteséget?

Minden évben több haláleset is előfordul a családban. Egyre nehezebben tudom feldolgozni őket, egyszerűen... úgy érzem van egy határ. Nagyon szeretem az állatokat is és nagyon-nagyon megvisel, ha meghalnak. Az egyik kutyám nyáron halt meg, nem tudtam elbúcsúzni tőle. Azóta nem tudok megnézni egy filmet sem, zenét se hallgatok olyat, ami lassabb, vagy "olyan a mondanivalója". Félek, hogy látnak sírni. 1-2 hónapig teljesen kivoltam bukva, aztán ez enyhült, de nem tudtam feldolgozni, hiába beszéltem ezt ki többször is. Nem segít és terhelni sem akarok vele senkit. Nem tudom elfogadni, nagyon szerettem. A barátommal külön albérletben lakunk és mindig összeszorul a gyomrom, ha a szülői házban vagyunk: ha ott alszunk, éjjelente ha kimegyek inni, a mai napig nézek, rá ne lépjek, viharkor várom, hogy kopogjon a kis körme és kinyitom az ajtót és evéskor néha lenézek (mert mindig kérő, tündöklő szemekkel kuncsorgott). Házban élt és sokat foglalkoztunk vele, Ő volt az "gyerekem"... Más embernél is szenvedtem, közelebbi rokonoknál nagyon, de az állatoknál teljesen kibukok. Volt, hogy az egyik kutyám a kezeim közt halt meg, de mindegyiktől eltudtam búcsúzni., viszont az a pillanat, amikor meghalt a kezeim közt... örök emlék, trauma... Ennek több éve. Egyre többet szerete egyedül lenni, sétálni, futni, tanulok és beletemetkezem a munkába. A többiek szerint tönkreteszem magam, mert tényleg mindig pörgök. Ha megállok, gondolkozok és sírok vagy nagyon elszomorodom. Több kutyájuk nem lesz a szüleimnek (őket is nagyon megviselte) és én sem tehetem meg jelen esetben. Ráadásul pótólni se lehet egyikőjüket sem, hisz mind családtag volt és klön-külön egyéniség. Járok menhelyekre, gyepmesteri telepekre segíteni és kissé enyhül, ha állatok közt lehetek. Szerintetek mit tegyek, hogy jobban enyhüljön és ne sírjak film közben, ha megható jelenet van? Vagy csak egyáltalán ne érzékenyüljek el bármitől, amitől eszembe jut...