Szerintetek mit tegyek?

Sziasztok..

Nemrégen töltöttem be a 18-at,de már nagyon hiányzik egy barátnő..2 barátnőm volt idáig,több csajjal is kavartam,meg igazából tök normális srácnak tűnök.. Menőn öltözködök(de nem megy át páwa-melegbe),megvan a jogsim,minden hétvégén szórakozni járok,haverokkal kocsmába kicsit beszélgetni.. Haverok/férfiak terén nincs semmi bajom,határozott vagyok,simán elküldök valakit "melegebb éghajlatra" még ha ránézésre meg is tudna verni,könnyen kivívom a helyem egy társaságban,és nagyon gyorsan beilleszkedek,szinte mindenkivel megtalálom a közös összhangot.. Szóval olyan tipikus nyuszi gyerek sem vagyok..(Aki csak látásból ismer,az azthinné,hogy nekem nincs semmi problémám,akármerre megyek a városba mindenhol haverokkal futok össze) Viszont ha egy csajjal kell beszélni,akkor baromira zavarba jövök,nem tudok beszélni és olyan érzésem van,hogy egy magamfajta gyerek mégis mi a sz@rt akarna egy olyan jó csajtól.. Ez a dolog akkor is előjön amikor egy csaj jön oda hozzám..Nagyon ragaszkodó tipus vagyok,ha a csaj elmondja,hogy nem akar tőlem semmit,akkor hónapokig kivagyok... Ezért már 15 éves korom felé hétvégente jól berugtam,hazaértem megkaptam az itthoni fejmosást,de aztán nem bánkódtam a múlton.. Olyan volt mintha a berugás előtti ilyen csalódások eltűntek volna,és már csak nevettem rajta.. De az elmúlt félévben már az ital sem segít,hazajövök ittasan,benézek a szobába és látom,hogy senki nem vár rám,és ez olyan rossz érzés.. Ez elment egész idáig,anyámék is megjegyezték már,hogy elég lesz abból,hogy hétvégente berugok.. Teljesen jogosan mondták,megértem őket,alkoholista sem vagyok és nem is leszek.. Mostanában csak 2-3 sört iszok hétvégén,és röhögök a sok h@lye részegen..

Szóval végülis az egész életemben minden megvan,jogsi,drága telefon,szép ruhák,nyáron adódott egy lehetőség amit kihasználtam és olyan emberekkel kötöttem ismeretséget,hogy a munkámra sem nagyon lesz gondom.. Mit tennétek a helyembe? Maradjak ilyen,és csak várjak a lehetőségre? A probléma még az is,hogy egy kisvárosban élek,és szinte mindenki mindenkit ismer valahonnan..Valahogy cikinek érzem azt,hogy én egy lánynak elmondjam az érzelmeim.. Szemtől szembe nem merem.. Mások meg facebook-ask.fm-en írjkálják ki a világnak.. És tudom,hogy annyi kellene csak,hogy szedjek magamba egy kis bátorságot,önbizalmat és minden siekrülne.. De egyszerűen nem megy.. Ti mit tennétek?