Segítségre lenne szükségem. Tudna segíteni valaki?

Ezt elég nehéz leírni, mert nem szívesen beszélek róla, de úgy érzem segítségre van szükségem.17 éves lány vagyok. Születésem óta tönkreteszi az életemet az anyám. Ez nem csak valami tini paranoia, mert példákkal tudom alátámasztani. Itt az egyik: Mikor még kisbaba voltam kikötőtt az udvarra egy kétméteres madzagra és ott hagyott, mert neki nincs ideje a gyereknevelésre. Azota sem javult ez a helyzet. Az már nem zavar, hogy a tesvéreimet mennyivel jobban szereti mint engem, de az életem egyre jobban kezd tönkre menni. Csak a barátom van nekem, de ő is elég depresziós az elöző kapcsolata miatt igy tulreagál mindent igy nem mondhatok el neki szinte semmit. Rajta kívűl egy barátnőm vagy haveróm sencsen. Nincs akivel megoszthatnám a problémáimat, a titkaimat és a többi olyan dolgot amit egy barátnőnek el lehet mondani. Az iskolában utálnak. Szó szerint. Nem csak a hátam mögött a szemembe is. Naponta megkapom, hogy kutya vagyok, meg hogy ássam el magam, mert én nem kellek senkinek. Az apám is harakszik rám, mert nem eszek. Utálok enni, több mint 5 kilót fogytam az elmult pár hónapban. Tudom, hogy ez nem normális, de undorodom minden ételtől. Soha nem szóktam éhes lenni. Mindenhonnan kiközösítenek és sehol nem vesznek embernek. A saját tesvéreim csak egy szólgának néznek ithon aki kiatalarítja nekik a lakást, mert igy van. Az anyám katona nincs ideje a házimunkára, az apám egész nap dolgozik és fáradtan jön haza. A növérem lelépett a pasijával itthagyta a családot. Abbahagyta a sulit, teherbe esett 17 évesen és öt mégis jobban szeretik mint engem. Őt hozzák felnekem mimdig példának, hogy miért nem vagyok olyan mint ő. Az öcsém nagyon erőszakos. Rengetegszer okozott már kissebb sérüléseket nekem. Ha rá merek szólni simán pofon vág és azt mondja én ne parancsolgassak neki, mert nem vagyok senkijem. A hugom semmibe vesz. Ha megkérem valamire azzonnal szalad az apánkhoz akinek ő a pici lánya igy megint én vagyok leszídva. Bárhova megyek is utálnak, a tanárok nagy része is csak szemétkedik velem. Mivel az előrehozott értségíre készülők rengeteget kell tanulnom, de szerencsére nagyon okos vagyok igy négyesnél rosszabb jegyem nem nagyon van, de mégis mindig engem utálnak a tanárok. Rendszeresen megaláznak orán. Beszolnak mindenért és az amugy sem tulzottan kedvelő osztálytársaim ezt mindig nagyon viccesnek találják. Folyton bánntanak. Alsó iskolába rendszeresen meg is vertek. Rettegésbe éltem le a gyerekkorom és ez mára már annyira eldurvupt, hogy nem merek egyedül marasni a lakásba, félek északa sötétben aludni igy mindig ég egy lámpa az éjeli szekrényemen. Az alvás is borzalmas. Van olyan, hogy napokon át nem alszom semmit. Fáradt vagyok, majd leragad a szemem, de nem tudok elaludni. Az álmaim mindig rosszak. Ha el is alszom felriadok és utánna nehezen alszom vissza. Annyora utálom magam. Annak elenére, hogy rendszeresen megaláznak kedves vagyok az emberekkel, pedig nem akaro, de ilyen a személyiségem és ezt az emberek színte mindig kihasználják. Visszaélnek a jószívűségemmel és mégjobban megaláznak utánna. Annyira fáj, de nem tudok ellene tenni. Gondolkodtam már az öngyilkosságon, de tudom, hogy azzal csak másoknak okoznék fájdalamt és azt nem akarom. Rengeteg heg van a csuklomon, mert egy időben vágdostam magam, de a barátom miatt abba hagytam, ahogy a cigizést is. Simán megölném magam, mert nem félek a haláltól egy kicsit sem és tudom, hogy ez nem jó, de nem tehtek ellene. Nem érdekelne ha ebben a pillanatban meghalnék. Hidegen hagy a jövőm is. Jó, tanulok, hogy munkám legyen, de nem várok semmit. Nem várom az esküvőmet, nem várom a diplomaosztót, nem várom a gyermekem születését. Semmit. Ahogy nem si szeretem semmit. Nincs kedvenc ételem vagy színem. Nincs semmi olyan ami külőnösem jó benyomást keltene benne. Az egyetlen ember akit valaha is szerettem egész életemben és most is szeretem az a barátom. A barátom egy nagyom érdese személyiség. Nehéz gyerkkora volt és az utolsó párkapcsolata nagyon megkeserítette. Nagyon kedves velem nem ezzel van a baj és szeret is meg minden, de magyon kemény szívű mint minden meggyötőrt ember. Ha el is mondom neki a problémáimat vagy azt mondja, hogy tulreagálom vagy azt, hogy az én hibám. A harmadik lehetőség a legrosszabb, hogy ő a hibás és hagyam el, mert nélküle biztos boldogabb leszek. De szeretem ő. Még soha nem szerettem senkit ő az első. Az egyetlen ember az életemben aki mosolyt csal az arcomra, de valami nem jó valamiért mindig szomorú vagyok. De én ezt nem akarom boldog akarok lenni és nem tudom kihez fordulhanék. Ezért írtam ide, hogy talá valaki tud majd nekem segíteni Ha itt nem akkor hova forduljak tanácsért?Szeretném ha valaki végre segítene nekem, hogy végre szerethessem magam. Hogy boldog lehessek....

E-mail címemt is megadom ha valakit érdekel: arilus@freemail.hu

Lehet erre irni a szemét bunkóknak a beszólásokat. Már megszoktam, hogy mindig megaláznak