Ennyi lett volna az élet?
24 éves F vagyok. Lassan úgy érzem beleőrülök abba ami velem van.
Minden másnap kórházba kell mennem, rákötnek egy gépre ami életben tart. Nem hagyhatok ki egy kezelést sem mert meghalok.
A kapott gyógyszertől egyik napról a másikra lebénultam, nem tudok járni.
Az összes barátom eltűnt mellőlem. Nem tudok eljárni sehova ismerkedni. A családomon és a beteghordókon, nővéreken, orvosokon kívül senkivel sem találkozom.
Beleőrülök a magányba, visszasírom az elmúlt éveket. Jövőm gyakorlatilag nincs, legalább is nem úgy néz ki. Szüleim idősek a testvéreimtől meg nem várhatom el, hogy velem legyenek életem végéig. Családos emberek...
Barátnőm elhagyott, ismerkedni nem tudok ahogy írtam. Azt meg kétlem, hogy becsengetnek emberek és "szia, én a barátnőd szeretnék lenni..." . Barátokat sem így szerez az ember...
Szóval fogalmam sincs, hogy hogy álljak az élethez ezután. Ezt én már nem is nevezem életnek, csak létezésnek.
Lehet gonosz vagyok, de ez motivációt adott arra, hogy ne akarjak öngyilkos lenni és tovább éljek. Köszönöm!
18l
Az én életemnek is annyi, mondjuk teljesen más okok miatt, és egyelőre erre sincs megoldás, legalábbis nálam.
Lány vagyok, nem társat keresek, de megpróbálhatunk beszélgetni, ha van kedved, hátha. Még régebben volt egy izomsorvadásos barátom (nem párkapcsolat), soha nem éreztem kellemetlenül magam miatta. Kölcsön adta a kis gurulós járművét is, jókat szórakoztunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!