Ennyi lett volna az élet?

24 éves F vagyok. Lassan úgy érzem beleőrülök abba ami velem van.

Minden másnap kórházba kell mennem, rákötnek egy gépre ami életben tart. Nem hagyhatok ki egy kezelést sem mert meghalok.

A kapott gyógyszertől egyik napról a másikra lebénultam, nem tudok járni.

Az összes barátom eltűnt mellőlem. Nem tudok eljárni sehova ismerkedni. A családomon és a beteghordókon, nővéreken, orvosokon kívül senkivel sem találkozom.

Beleőrülök a magányba, visszasírom az elmúlt éveket. Jövőm gyakorlatilag nincs, legalább is nem úgy néz ki. Szüleim idősek a testvéreimtől meg nem várhatom el, hogy velem legyenek életem végéig. Családos emberek...

Barátnőm elhagyott, ismerkedni nem tudok ahogy írtam. Azt meg kétlem, hogy becsengetnek emberek és "szia, én a barátnőd szeretnék lenni..." . Barátokat sem így szerez az ember...

Szóval fogalmam sincs, hogy hogy álljak az élethez ezután. Ezt én már nem is nevezem életnek, csak létezésnek.