Mitől lehet magányosnak lenni?

Én akkor szoktam magányos lenni ha úgy gondolom hogy mások elterelnék figyelmemet a mindenapi gondjaimtól és ezért késve tudnám megoldani azokat. De ha magamtól nem találok elég információt valami problémára (például munka, egészség vagy bármilyen jellegűre), akkor viszont egyből társas lény leszek és hasznos információkat szerzek másoktól.

Tehát ha úgy érzem hogy mások dominánskodva csak fenntartanának valami értelmetlen dologgal, például ha csak unatkoznak, akkor nem szoktam kérni a társaságukból és látszólag magányba vonulok.

A probléma oka a szervezet oxigénhiányos állapotára vezethető vissza. Az agy nem kap elegendő oxigént. Szabad kapacitását feléli, ami ahhoz kell, hogy a boldogságot felismerje. Romlik a pozitív kisugárzás, vele a kapcsolatteremtő képesség. Búval baszottakká válunk, egyre magányosabbak leszünk, megjelennek pszichés tünetek.

Mert agyunk nem bírja a megterhelést, ezért képtelenek vagyunk átlátni a probléma fő okát! Az a rengeteg információ, ami a tankönyvekből, és médiából zúdul ránk, ellentmondásaival megzakkantja az elmét!

# 3: Ráadásul városokban a levegő oxigéntartalma is kevesebb. (Sok autó, sok ember, kevés növény). A CO2 és a szennyeződés meg nagyobb.

Amikor biciklivel elmegyek például a Bakony tiszta levegőjű oxigéndús vadonjába, hát nem is tudom hogy írjam le, Rambo-vá változok az életkedvtől és csajozni támad kedvem. Huzamos idejű városi élet után egyértelműen azt mondom hogy egészségtelenebb például a vidéki falunál. A test öngyógyító képessége is rosszabb. Meg hát a lélekre is hatással van. És szerintem a testünk is elsavasodhat az oxigénhiánytól.

Jó neked... én pontosan tudom.. azért mert nincs senkim.

Egy embert tudok barátomnak mondani, de vele meg nagyon ritkán tudok találkozni.