Éreztétek már úgy, hogy nincs kiút?

Nem egy öngyilkossági vágyaimat megosztó figyeleméhes kérdés akar ez lenni.

Pár hónapja vége lett egy 6 éves kapcsolatomnak, amiből 5 évet együtt is laktam a barátnőmmel, és 1 hónapja sikerült külön költöznöm. Hát nem meglepetés, hogy nagyon retekül érzem magam. A melóban pont most van a legnagyobb hajtás, úgyh. a stressz adagot onnan is megkapom hiánytalanul.

Végre munkával tudom biztosítani az anyagiakat az egyik hobbymhoz, ami a testépítés, de most úgy néz ki aranyerem lett a sok irodai üldögéléstől, és lassan már azt sem tudom művelni. Úgyh. úgy érzem a baj tényleg csőstül jött.

Tudom én, hogy ez messze nem hasonlítható egy olyan ember problémáihoz, pl. akinek rákja van, és tudom az olyanokkal szemben nem igazságos ez a rinyálás, de nekem most ezek a bajaim vannak, és ezektől a bajoktól látok minden napot értelmetlennek és szürkének. Lassan semmi értelmét nem látom szaros kis életemnek, persze nem öngyilkosságon meg hasonló hülyeségeken gondolkodom, csak amikor fél éve munkába álltam megígértem magamnak, hogy soha nem fogok "robot" üzemmódba állni, és fénytelen szemmel élni le a napjaimat.És most pont ez történik.

A barátnőmet még mindig szeretem, de nem működött a kapcsolatunk, és ez csak mérgezett mindekettőnket, de ennél a magánynál és egyedüllétnél még az is jobb volt. Ráadásul időm sem nagyon van emberekkel érintkezni, úgyh. új partnert keresni magamnak nagyon reménytelennek tűnik. Mellé egy más városba költöztem a munkám miatt, ahol 1 régi barátom sincs, akivel néha találkozhatnék. Vajon mennyi idő múlva csavarodok teljesen be, vagy visz el vmi. stressz betegség? Valaki hasonló cipőben?