Ti is éreztétek már, hogy annyira egyedül vagytok ebben a nagy világban?

Én így vagyok, a szociális fóbiám miatt nincsenek barátaim, se barátnőm. Akiket szeretem azok meghaltak, anyám és a nagyszüleim. Apám van meg a bátyám, de őket inkám nem kommentálnám. Szóval egyedül vagyok, senkire se számíthatok. Magányt és a szeretethiányt osztót nekem az isten.

26F

4 éve vagyok egyedül, már megszoktam, de ugyanakkor szociális fóbiám lett, mert túlságosan befordultam, már nem is keresem az emberek társaságát.

Egy cicám van, ő nekem családtag.

Angyali vers

"Hinnem kell hogy az álmok valóra válnak,

Hogy minden lélek mellett angyalok állnak,

Figyelő tekintetük reánk függesztik,

Munkájukat nesztelen, és értünk végzik,

Velünk kelnek hajnalok hajnalán,

Minket őriznek a mindennapok során,

Magányos így soha senki nem lehet,

Hiszen mindenkit egy igaz angyal szeret."

Egyedül is vagyunk.

A család, a barátok, a szeretők, az ismerősök mind átmeneti személyek az életünkben. Legjobb esetben egész életünkben végigkísérnek vagy legalább egy jelentős ideig, de mindig készen kell állnunk elfogadni azt, hogy kiléphetnek az életünkből akármikor.

Az egyedülléttől viszont nem félni kell, hanem meg kell tanulni a saját lábunkra állni.