A magány teszi a művészt, vagy a művészet teszi a magányos embert? Szerintetek?

Az alkotást a magány teszi. Akinek van kivel megosztani az életét, annak nincs szüksége arra, hogy képekkel, hangokkal, szimbolikus, rejtett üzenetekkel nyilvánuljon meg a világ felé, míg ő maga árnyékban marad.

Aztán vannak a magasabb hivatású művészek, akik történelmet örökítenek meg az utókor számára. Annak nem hiszem hogy sok köze lenne a magányhoz.

Kérdés milyen művészetről van szó.

Például lehet a zene is magányos ember művészete, de lehet a közönség számára szórakoztató, vagy direkt közösségi célú.

Az biztos hogy a magány, egyedüllét, hogy nincs kivel megosztanod a gondolataid, az előhoz belőled bizonyos alkotási vágyat, amivel megszabadulsz a tehertől, amit másnak beszélnél ki.

Egyáltalán nem igaz, hogy minden művész magányos :)

"az előhoz belőled bizonyos alkotási vágyat,"

Aha, csak legtöbbször semmi köze a művészethez :)

- Te, Juli, láttad, hogy nyílnak a völgyben a kerti virágok?

- Haggyá má békén Sándor a hülyeségeiddel, nincs nekem időm ilyesmire, ki kő teregetnem a ruhákat!

És Sándor magára maradt. Leült, és megírta a "Szeptember végén"-t.

Igen, kitűnő példa egy izgága lázadót felhozni, aki meddig bírta a katonaságban? Évig vagy hónapig? már nem emlékszem. De a verseiben arról énekelt, hogy vágtassanak át a csontjain a forradalom harcosai.

Na azt mondd el, hogy ennek mi köze a művészethez? Azok a versek, amik valami közönségnek íródnak, nem hiszem hogy művészetnek tekinthetőek. Inkább hagyománynak, vagy rosszabb esetben reklámnak.

Egyik sem.

#4

Én rendszeresen írok történeteket, és az-az álmom, hogy egyszer kiadják a könyveimet, viszont nem vagyok magányos. Pont ellenkezőleg. Én egyszerűen csak szeretek történeteket kreálni és kész. A barátaimmal pedig megbeszélem, hogy miről írok meg ilyesmik. Ráadásul, ha valaki ír, vagy fest, vagy rajzol, vagy bármi ilyesmit csinál, és ezt megmutatja a nagy közönségnek, akkor a teremtményének az üzenetei sokkal több embert érhetnek el, mintha egyszerűen csak elmondaná pár embernek. Szóval nem, se a magány nem teszi a művészt, se a művész nem teszi a magányos embert. Ráadásul most pont, hogy több embereket ismerek, mert csatlakoztam egy írói klubba, ahol rengeteg hozzám hasonlatos ember van. Az egyik nagyon jó barátommal is úgy ismerkedtem össze, hogy beszélgettünk a történeteinkről és egyébmásokról. Ahogy a legjobb barátnőm is egy művész és egyáltalán nem magányos.