Ti nem féltek attól hogy egyedül fogtok megöregedni?
Öregek otthona most is van, meg gondolom 50 év múlva is lesz.
Nem egyedül öregszem, ugyanis van még jó pár millió korombeli ember, szóval velük öregszem.
29/N vagyok, egyedülálló. Néha megfordul a fejemben, hogy nem lesz családom és egyedül fogok megöregedni. De: egyrészt az se garancia, ha van gyereke az embernek, elég csak fellapozni néhány kérdést a gyakorin, és máris láthatjuk, hogy hány gyerek szakította meg felnőttkorában a kapcsolatot a szülőjével, mert a szülő úgy bánt vele gyerekkorában, hogy rászolgált.
A másik: tudom, hogy a testvérem mindig ott lesz nekem. Barátnőim is vannak, igaz, bennük kicsit megrendült a bizalmam, mert nagy részük elhanyagol, mióta pasija van, és gondolom, ha családjuk lesz, ez csak fokozódik. De úgy vagyok vele, hogy azért remélhetőleg fogok még életem során barátokat szerezni. Sok öregasszony él egyedül (özvegy vagy hajadon), és vannak nekik hasonló korú barátnőik.
A párkapcsolat meg a család semmire sem garancia. Elég, ha ránézek a szüleimre, és rögtön megállapítom, hogy párkapcsolatban is lehet k. magányos az ember.
25: Mert a férfienergia a kiáramló energia, a kezdeményező. A női passzívabb, kiadod a jelet és vársz. A férfi ha nem lép, nem aktív: nem tehetsz semmit.
És mert a nők vannak többen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!