Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Másnak is ilyen nehéz az...

Másnak is ilyen nehéz az élet, vagy csak én túlzom el?

Figyelt kérdés

Most hirtelen nagyon sok minden összeomlott körülöttem. Felmondtam a munkahelyemen, mert már nagyon rosszul éreztem ott magam, állandóan sírhatnékom volt, ráadásul sok igazságtalanságot kellett mindig is elszenvednem stb. Azt hittem, jobb lesz, a barátom is biztatott, hogy mondjak fel, mert nem éri meg. Együtt lakunk, de neki saját lakása. Néhány napja volt egy veszekedésünk, igazából ő gerjedt éktelen haragra egy apróság miatt, mindennek elmondott (mondjuk nem ez volt az első eset...), két napja nem szóltunk egymáshoz, ma kezdtünk el beszélgetni, és mondta, hogy költözzek el...

Mindezt úgy, hogy előtte biztatott, hogy mondjak fel, lesz jobb munkám. Próbáltam nem kétségbe esni, némi sírás után elkezdtem nézegetni az albérleteket, sőt, a külföldi munkákat, de egyszerűen annyira elment a kedvem az élettől is, hogy kedvem lenne meghalni. Haza nem szeretnék költözni, mert annak is komoly oka volt, hogy elköltöztem otthonról Pestre. De így, munka nélkül, most hová? Nem hiszem, hogy ki fogom bírni ezt.


2013. dec. 6. 05:24
 1/5 anonim ***** válasza:
81%

Nem túlzod el, csak nagyon belesüppedtél. Így kívülről én azt mondom, örülj neki, hogy így történt, tanultál pár roppant hasznos dolgot:

- Biztos munkahelyet csak akkor mondunk fel, ha van félretett pénzünk.

- Ha egy mód van rá, még ekkor sem felmonunk és ezután kezdünk keresgélni, hanem munka mellett keresgélünk.

- " ő gerjedt éktelen haragra egy apróság miatt, mindennek elmondott (mondjuk nem ez volt az első eset...)," Egy ilyen jellemű ember miatt nem kesergünk, az illető egy féreg, ha előbb biztat, hogy mondj fel, aztán kidob. Másik tanulság, hogy senki férfira ne bízd rá magad, ne szolgáltasd ki magad anyagilag.


Most szarul vagy nyilván, de miután kikecmeregsz ebből a helyzetből, sokkal okosabb és erősebb leszel. Még annyit, hogy külfölddel ne is próbálkozz, ha nincs félretett pénzed. Kérd meg a srácot, hogy ha van benne emberség, akkor várjon már 1-2 hónapot mielőtt kihajít, hogy legyen időd munkát találni, aztán menj végig a Nagykörúton és minden üzletbe és kajáldába add le az önéletrajzodat, arrafelé állandóan hol itt-hol ott látom az "eladót/kasszást/pincért felveszünk" táblácskát. Ne dőlj be a fiúnak, ha megpróbálna visszaédesgetni magához, aki így kicseszik a másikkal, az biztosan nem szereti. Sok sikert!

2013. dec. 6. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
17%

Igazán nem nagyon hibáztathatsz mást, mint magadat.

Pár szabályt nem tartottál be:


1. Ha van munkahely, akkor azt meg kell becsülni, nem pedig csak úgy felmondani, mert nem érzed jól magad - a munkahely nem nyaralás, ott dolzoni kell, nem jól érezni magát az embernek.


2. Ha munkahelyet akarsz váltani, akkor ELÖSZÖR keresel új munkát, és csak ezután lépsz ki az elözöröl.


3. Olyan emberre nem alapozunk, aki "éktelem haragra gerjed", akár okkal, akár ok nélkül, föként, ha ez tösször ismétlödö eset.


4. Ha változtatni akarsz az életeden (mindegy, hogy mukahely vagy más), akkor nem számíts arra, hogy másvalaki közben eltart, illetve megoldja a problémáidat.


Az egyetlen okos dolog, amit tehetsz, hogy sürgösen keresel akármilyen munkát, elköltözöl egy szobába (NEM kell lakás), és tanulsz az esetböl.


(De úgy mellékesen azért kiváncsi lennék, hogy mi volt az az "apróság", amin ennyire feldühödött a barátod - mert nagyon úgy érzem, hogy oka lehetett rá, annál komolyabb volt, mint ahogy igy feltünteted.)

2013. dec. 6. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
37%

Csak azon ragadt meg a szemem, hogy tiszteletlenül beszélt veled a barátod. Szerintem egy nőnek (és egy pasinak sem!) nem szabad hagynia hogy csúnyán beszéljenek vele! Nagyon fontos egy kapcsolatban a kölcsönös tisztelet, nem csak a bizalom, hűség....

Btw én éppen lakótársat keresek :D

26/F

2013. dec. 6. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, miután felmondok. Viszonylag könnyen találtam, gondoltam, találok más munkát hamar. Meg előtte megbeszéltük, hogy mivel tavaly karácsonykor meg 31-én is végig dolgoztam, így decemberre még nem nagyon keresgélek, mert legalább akkor együtt tudjuk tölteni az ünnepeket stb.


Az apróság az volt, hogy szerelő járt nálunk, és én előtte elpakoltam, hogy ne legyenek porosak, koszosak a holmik, mert volt fúrás-faragás, minden. Ő meg mutatott valami szekrényt még neki, amit meg kellett csinálni, de nem mondta előtte, hogy azt is megcsináltatja, én meg mikor elment a szerelő, mondtam, hogy miért nem szólt, most takaríthatok itt is meg moshatok, ha a ruhák is bekoszolódtak. Erre fogta a ruháimat, a földre dobta őket, és beletörölte a lábát, meg ordított velem, hogy a leszarja a holmimat stb...

2013. dec. 6. 20:30
 5/5 anonim ***** válasza:

Nekem az egész családom rend és tisztaság mániás...Szó szerint rosszul vagyok tőlük és a hozzá hasonló emberektől.

Megértem, hogy kiakadt a volt barátod... Véletlen elfelejtette, hogy még máshol is van tennivaló te meg egy kis pórból ügyet csináltál.(nem hiszem, hogy annyi pór kijött a falból, hogy egy vödör megtelt) Mit kellett volna tennie? Elküldeni a szerelőt és megmondani neki, hogy majd másnap jöjjön vissza mert a barátnőm még elpakolja a ruhákat?!


Tudom nem erre a válaszra számítottál és most meg is kapom a piros hüvelyk ujjt de ez van.

Bár ez a válasz után hihetetlenül hangzik de őszintén sajnállak, hogy ilyen helyzetbe kerültél de talán jobb is így ha nem illettetek össze kár erőltetni.

Amúgy jól tetted, hogy ott hagytad a rossz munkahelyet.

Inkább éhezz mint kikészülj idegileg.

Sok sikert!

2013. dec. 7. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!