Nem bírom már, egyre többet gyötrődök ezen, van értelme az életemnek?

Totál jelentéktelen vagyok, az emberek levegőnek néznek. Iskolatársaim mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül képesek mellettem köszönés nélkül elmenni, tény, hogy nem vagyok valami bőbeszédű nagyobb társaságban, kissé visszahúzódónak tűnhetek, de akkor is, ismernek, legalább köszönésre méltathatnának, elvégre 3. éve járok velük egy osztályba.

Akikkel megpróbálok összebarátkozni, megismerkedni, mind lesz*rnak, elfordulnak tőlem, egy idő után vagy kerülni akarnak, vagy figyelembe se vesznek, szóval nem kellek senkinek.

Mindenki, akivel próbáltam összehaverkodni, kb. örül, hogy sikerült leráznia.

Ezenkívül látok sok szimpatikus embert a buszon, és iskolában is, de nem tudok hozzájuk odamenni csak úgy, az lehet elég hülyén nézne ki, főleg, hogy nem ismerem őket, nem tudnék mit mondani, csak ránézésre szimpatikusnak tűnnek.

Nem bírom tovább, hogy akárkivel próbálkozok ismerkedni, mindenki elfordul tőlem, akik hajlandók voltak valamikor haverkodni, azoknak elegük lett belőlem.

Mit tehetnék, hogy én is egy átlagos, teljes értékű ember legyek, mint az összes többi iskolatársam, meg ember, akiket szinte minden nap látok?