Ti hogy vagytok az egyedülléttel?

Sokat olvastam kérdéseket,válaszokat itt,sokban meg is találtam saját magamat,de azért jól esik,ha valahova az ember le tudja írni a gondjait,bajait..

20 éves vagyok,most vesztettem el a legjobb barátomat amiatt,hogy elhanyagolt... Tényleg jóban voltunk,sokmindenben egyet értettünk,de én ilyen "sulis" barát voltam csak,mint kiderült..és amikor megmondtam kerek-perec,hogy ez így nem kóser,hogy rám nem szakít két hetente még csak egy órára sem időt,miközben a barátnője baráti társaságával elvan,akkor ezt sértésnek vette,és próbáltam vele megbeszélni,de nem lehet. De visszagondolva nem is baj,ilyen barát nem kell nekem,többet látni se akarom.. Azóta teljesen egyedül érzem magam,ő volt az egyetlen barát,mégis kiderült,milyen... De míg ő mellettem volt,akkor is elgondolkodtam,milyen egyedül vagyok,hiába van mellettem. 20 évesen még nem volt komoly barátnőm, és még barátaim sincsenek.. sokmindent kipróbáltam már,mivel tudnám lekötni magamat,hogy elfeledjem a gondjaimat,voltam depressziós is,de 3 év alatt megtanultam,hogyan kezeljem, már csak nagyon ritkán fordulok magamba. Nem azért,hogy nagynak tűnjek,de nem vagyok csúnya,de még csak buta sem, mégis szerintem az emberek unalmasnak találnak,hiszen ez igazolja azt,hogy nincsenek barátaim.. van egyfajta "furcsa" gondolkodásom,de ezt sokan olyan "fejezd már be ezt a szöveget mert nagyon nem érdekel" dolognak tartják,ha beszélek róla..pl ha elmegy mellettem egy kutya az utcán,és aranyosnak találom,akkor rámosolygok,vagy megfigyelem az embereken,hogy épp milyen a kedvük,stb.. és ezekkel elvagyok kinnt az utcán,de szeretek egyedül lenni is,és ami nagyon nagy baj szerintem,hogy ennyi idős koromra még nem találtam magamnak megfelelő életcélt,mindig változtatgatok rajta,szerettem volna én lenni 4 hónap leforgása alatt katona,építészmérnök,meg idegenvezető is.. akivel találkozom,mindenki azt mondja,kedves vagyok,de aztán valahogy sosem beszélgetnek többet velem,hiába szeretnék velük beszélgetni... ha találkozom az utcán olyan hajléktalannal ,akin látom,hogy segítségre szorul,adok neki egy kis pénzt, meg ilyenek.. de mégsem tudom lekötni magam,heti háromszor sportolok,és ennyi,de azt is egyedül,nincs senkim,a családom sem támogat semmiben, akiben hasonló gondolkodást találtam,az az unokatesóm volt,de ők csak egy hétig voltak itt, tőlem 300 km-re laknak.. de olyan jó volt,hogy tudtam vele eszmecserét folytatni,és amikor elmentek haza,megint kicsit magamba fordultam. Mit tudok ilyen esetben tenni?