Miért ilyen nehéz barátokat találni?
Nagyon nehéz valahogy barátokat találnom, habár nagyon szeretnék. Sose voltak igazán barátaim, leginkább egyáltalán nem voltak. Max 1-1 haver, de az is csak ilyen ismerős-haver szinten megmaradt. Ezeknek a “haveroknak” mindig én írok előszőr, mindig én kérdezek, ők késleltetve egy-egy szavas válaszokat adnak rá, de van hogy akár napokig meg se nézik az üzenetet. Nagyon felületesen lehet velük bármiről is beszélgetni. Nem nevezném őket barátoknak. Azt vettem eddig észre, hogy bármikor ha próbálkoztam, mindig csalódás ért előbb vagy utóbb. Azt figyeltem meg, hogy nagyon sok ember felületes, már megvan a maga baráti köre, és nem kíván újat (vagy csak velem nem akar barátkozni), nem kötődik, érdekből csinál max valamit az irányomba, sose ír magától, sose akar találkozni stb. Hiába próbálkoztam eddig nagyon, sose sikerült barátokra lelnem. Számomra egy barátságban alapvető lenne a kölcsönös érdeklődés, kötődés, nem pedig az egyoldalú. Egyszerűen nem találok olyan embert, akivel ez valóra válhatna, és ez engem nagyon rosszul érint.
Igen, nem vagyok a tipikus mai fiatal, aki buliból buliba jár, hanem én a bulizáson meg az egyéb ilyeneken túl is jól tudom magam érezni. Csak azt nem értem, hogy miért megy nekem ennyire nehezen a barátkozás, illetve valakinek valami ötlete van, hogy merre lehetnek olyan emberek, akik hasonlóan éreznek, vagy közösségek, ahova lehet tartozni mondjuk? Tudom az utóbbi kérdésre elég nehéz választ adni, de hátha valakinek van valamiféle ötlete, én már tanácstalan vagyok.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sajnállak benneteket,fiatalok, hogy ilyen magányosak vagytok.
Mert ha még mi, középkorúak írnánk ezt...Nálam például a barátok azért maradtak el, mert a párja,vagy a családja elzárta őket. Szó szerint,mert van akinél hiszti volt,ha el szeretett volna jönni egy kávéra,vagy beszélgetésre.
Egyre több a magányos ember, pedig baráti kapcsolatra mindenkinek szükség lenne.
F
Ötletként olyan merül fel most bennem, hogy hobbikhoz, érdeklődési köreidhez kapcsolódó pl. Facebook csoportok, vagy programok, ahová el lehet menni, ott hátha tudsz barátokat találni. Nem könnyű amúgy, nekem sincs sok barátnőm, őket is már nagyon régóta ismerem. Egyetem alatt sikerült pár emberrel összebarátkozni, utána is tartottuk (volna) a kapcsolatot, de egy idő után egyikük sem válaszolt már nekem... A meglévő barátnőim is már mind kapcsolatban vannak, szerencsére egyáltalán nem olyan rossz a helyzet velük, mint ahogy a 2-es válaszolónál, de akkor is nyilván kevesebb idejük jut a barátaikra.
N
Szerintem a "Bérhaverok" film a valóságban is működne.
Nekem bármim lenne egy lélek nem lenne ott a részemről.
Tényleg nehéz erre választ adni, pláne hogy nem írtál magadról az ég világon semmit, csak azt, hogy nem jársz bulizni (ami 0 információ)
A barátságok kialakulásához elvileg átlag ~50 óra együtt töltött idő kell; ezért könnyű fiatalon, iskolában barátkozni. Ahogy már írták, keress egy közösséget amivel hasonló érdeklődési köreid vannak, és próbálj becsatlakozni. Ha meg elsőre nem is érzed magad különösebben jól köztük, akkor se add fel, mert idő kell a kötődés kialakulásához.
Átérzem, ugyan ez van nálam. Nehezen találok barátokat. Nem szeretem az érdek kapcsolatokat, de évek óta csak olyanokkal találkoztam. Plusz nekem nehezebb természetem van ez is rájátszik. (sértődékenyebb vagyok, zárkózott) Kapcsolatokról nekem az is eszembe jut, hogy van árnyoldala is, van mikor megbízunk valakiben, aki elárul minket. Ez az érzés borzalmas, így nekem van mikor egyáltalán nem hiányoznak a baráti kapcsolatok.
Mondjuk én már efféle kapcsolatok miatt sokat sérültem, emiatt a zárkózottság, sajnálom, hogy az életbe így alakult, úgy érzem már sosem tudok "könnyedén" barátkozni/ismerkedni. Az élet és a külső tényezők befolyásolják az embert..
6-os vagyok.
Amúgy én is beszélgetek egy barátommal már 6 éve (inkabb netes kapcsolat, régebben csoport tarsak voltunk 2 évet) mindig én írok neki, én érdeklődöm.. Fárasztó.. Érdekes, hogy ez a kérdés ma tálat meg engem. Igazából pont tegnap határoztam el, hogy megvárom ő mikor ír és most nem írok. Kíváncsi vagyok, de ha úgy van lazábbra veszem a figurát, nem korrek az, hogy egyoldalú a kapcsolat. Ha nem ír, érdeklődik, akkor nincs szükségem ilyen "barátokra".
Kedves Kérdező!
Ha van kedved, írj privátban.
Teljesen aterzem … bár én is lassan már a közép korosztály leszek. Minden ismerősömnek családja van már, kialakult baráti köre amin nem változtat mert így kényelmes neki; a komfortzónájából kirángatni nem lehet.
Tény, hogy engem sem, de belefaradtam mindig én nyitni a barátaim felé, ők aligha keresnek.
Teljesen átérzem én is. Az emberek passzívak, felszínesek lettek, a barátságok már egyre inkább csúsznak hátrafelé a prioritások listáján. Újak alig köttetnek, részben emiatt, vagy, mert hamar ellaposodik ilyen-olyan okból, és nem igazán tesznek ez ellen, nem tesznek bele energiát, kellő időt. Valahogy egyre kevésbé értékelik egymást az emberek.
Jobb ötlet híján tematikus csoportok felkeresését javasolnám FB-n, Discord-on. Vagy esetleg érdemes lenne körbenézni a lakhelyeden vannak-e neked tetsző programok, események, klubok. Hátha ott sikerülne barátokat találni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!