Hogyha idős korotokra teljesen egyedül maradnátok, nem akarnátok végezni magatokkal?
Én maximum akkor, ha beteg lennék és/vagy nem tudnám ellátni önmagamat.
Összességében meg most is egyedül vagyok, nem változna semmi.
Én most is leginkább egyedül vagyok, nyilván, ha épp nem dolgozom, és nekem ez jó. Én akartam így, így érzem magam a legjobban.
Nekem inkább olyan félelmeim vannak az időskorral kapcsolatban, hogy egyszer csak kapok egy agyvérzést, vagy valami miatt kórházba kerülök, ahol újra szobatársaim lesznek, meg párizsis kenyeret zabáltatnak velem, mint a ki-szott koliban, és akkor már lehetőségem se lesz kinyírni magam, és amilyen haladó gondolkodású a társadalmunk, még akkor se lesz nálunk autanázia, hanem valószínű a második agyvérzésem fog elvinni, amit azért kapok, mert idegesít, ahogy a szobatársam csámcsog a kórházban.
Vicc az egész, a háziállatokat gyerekkoromban mind ivartalaníttattuk, és alaltattuk, mikor már csak szenvedés lett volna az életük. Ahhoz nincs jogunk, amihez a közönséges házimacskának, meg a keverék kutyának van. Úgy, hogy mi az ő nevükben dönthetünk, de a magunkéban valamiért nem.
Elég nyomasztó a téma, mert szeretek élni, és tudom, hogy amíg nem leszek bepelenkázva az elfekvőben, addig nem lesz erőm kinyírni magam. Akkor se, ha már 80 éves leszek, amíg nem történik ez meg, addig én élvezni akarom majd az életet. És láttam, milyen állapotok közt tengődtek a nagyszüleim, a saját piszkukban egész nap, egyikük rühes lett az utolsó napjaiban, és tudom, hogy rám is ez a sors vár, mert képtelen leszek bedobni a hajszárítót a kádba 78 évesen, aztán egyszer majd egy kórházban ébredek, ahol már nincs többé még a maradék önrendelkezésem se
Idős korban már nem mindegy?
Akkor csak pénz kell meg szállás
Hozza nem érnék egy szottyos vénemberhez
Én tudom, hogy erre a sorsra jutok, mert a családom ki fog halni, én vagyok a legfiatalabb, így sanszos, hogy idősen a franc se fog rám nézni.
Hát nem tudom... Alighanem az eü állapotomtól függ. De ha lesz még saját ingatlanom és elég nyugdíjam vagy félretett pénzem, akkor eladom és bemegyek egy otthonba. Úgyse lesz kire hagyni a dolgaimat. Ott talán lesz aki szóba áll velem.
17 velem is ez lesz csak nekem sosem lesz saját ingatlanom
Én inkább attól fosok hogy hajléktalan leszek, nem attól hogy egyedül
Kit érdekel hogy 60 évesen egyedül vagy?
Meg ott vannak az otthonok…
Csak ahhoz is pénz kell
A pénz old meg mindent
Csak ha az egészségem nagyon leromlik és olyan kiszolgáltatottság helyzetbe kerülök, aminél már nekem és másnak is csak a terhére vagyok.
Az egyedülléttől nem félek, introvertáltgm vagyok és szeretek egyedül lenni, én sose leszek olyan, aki emiatt panaszkodni fog. Jobban zavar, ha állandóan el kell viselnem valakinek a társaságát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!