Mit csinál az, akinek nincsenek barátai?

Nekem a párom és a családom akikkel beszélgetek,néha hiányoznak barátok akikkel néha kimozdulok , de aztán rájövök ,hogy nem biztos ,hogy lenne ahhoz kedvem, hogy mások sirántkozását hallgassam!

Mert általában úgy zajlanak a munkahelyi beszélgetések.

Kollega: Szia! Hogy vagy?

Én:köszi, meg vagyok! És te?

Nah és akkor megy a sztori, de én meg nem fárasztok senkit az én problémámmal...

Nincsenek barátaim, vagyis 1 van, de vele kb. fél évente 1x találkozunk.

Edzek, olvasok.

Kivel beszélgetek? Bárkivel. Introveltált vagyok, de nagyon közvetlen is tudok lenni. Ha az utcán odajön hozzám egy random ember beszélgetni, még vele is eltudok bármiről beszélgetni.

Egyébként pedig a családdal itthon, pár mondat, ennyi + edzőteremben ismerős arcokkal.

Meg kell tanulni kezelni az egyedüllétet. Barátokkal is lehetsz magányos és egyedül is lehetsz boldog.

Aki egyedül nem tud boldogulni, az hosszútávon nagy hátrányban lesz később.

Manapság talán nem akkora baj, ha az embernek nincsenek barátai. Tarol az önzés, tapintatlanság és empátiahiány. Ha az ember még emellett introvertált is és kifejezetten élvezi az önidőt amit magában tölt hobbival vagy másképp, akkor főleg máris kevésbé érzi szükségét hogy kényszeresen emberekre tapadjon. Meg aztán egyre többen vonulnak vissza, zárkóznak be, élnek maguknak, és emellett már online is a legtöbb dolog elérhető, megoldható. Talán ez lesz a jövő új iránya is, nem tudom.

A kivel beszélget arra azt tudom mondani hogy család, kollegák, akár környékbeli ismerősök, szomszédok, ha épp annyira beszélgetésre van igénye élőszóban. Egyébként kutya macska is igényli a beszédet és emberi hangot, ők is kommunikálnak és jó társaság egy szintig. Illetve ha eltekintünk az élőszótól, akkor itt az internet, különböző fórumok, netes ismerettségek, szóval aki nagyon akarja meg tudja oldani magának ezt is. Sőt akár még hanghívás is összehozható, ha kellően jóba vagytok és azonosak az igények.

Én kollégákkal beszélgetek munkahelyen, de az nagyrészt munkahelyi témázás. Szüleimmel és testvéreimmel beszélgetek néha. Ezen kívül senkivel sem beszélgetek. A pszichológusomnak mondok el mindent, de ezt nem nevezném beszélgetésnek, inkább csak mondom a magamét, ő meg kérdez, vagy hallgat.

Barátaim/haverjaim és párkapcsolatom évek óta nincsenek és nem is hiszem, h valaha lesz.