Hogy birkóztok meg a mindennapokkal?

Túlélem.

A túlélés szó nem csak azt jelenti,hogy lepattan a golyó a ferde páncélzatról.

Azt is jelentheti,hogy épp hogy nem döglök meg.

Tehát vagy így,vagy úgy.

Egyszerűen néha ilyen napok vannak,néha jobbak vagy rosszabbak,de a végeredmény hogy életben vagyok.

Ebben az emberiségben nem találom a helyem.

De nem is érdekel már.

Ha a jó Isten úgy gondolja,hogy én így is megvagyok,akkor legyen úgy ahogy ő akarja.

Nem tudom hogy most erre mit mondjak.

Sok mindent tudnék,de akkor jövő hétig lehetne olvasni hogy én mi alapján gondolom és hogyan.

Minek hol néztem utána,miben találtam logikát is.

Ha befuccsolnék teljesen,egy kötélre tartogatok pénzt.

Már ha akciós,azt azért kivárom mert a hónap 20,azaz huszadik napján nincs már 50 ezer forintom sem.

Szerintem már 40 sem.

Hát kolléga...

Így...

Előző voltam.

Lehagytam hogy 22/F.

Na meg ezt...

Kolléga,pszichológusokkal ne foglalkozz!

Nem érnek semmit,nem az a céljuk amire gondolsz.

Könnyen átláthatóak,ha már kicsit okosabb vagy.

Semmi hasznos tanácsot nem tudnak adni.

Többet tanulhatsz máshonnan fél perc alatt,mint tőlük egy év alatt.

Időt ne nagyon fecsérelj...

Mintha én írtam volna, csak én 40-es nő vagyok. Igaz nekem van egy felnőtt gyermekem, miatta nem adhatom fel, meg hat itt vagyunk, most már valahogy végig kell élni ezt a hülye életet. Te legalább még fiatal vagy, még sokféleképp próbálkozhatsz. Én még ott tartok, hogy próbálom az esti gimit végigcsinálni, hátha találok olyan melót, amit legalább fizikailag bírnék, mert ez amit művelnek itt a dolgozókkal, ez embertelen.

De kezdem egyre inkább külföldben látni a kiutat.

Nem lenne probléma a mindennapokkal, ha nem lennének ugyanezek a pánikrohamok a jövőmmel kapcsolatban.

Én most 23 vagyok, tavaly októberben mondtam fel egy verbálisan bántalmazó biorobot munkából mindenféle terv nélkül. Én nekem olyan hobbim van (tartalmogyártás), amiből tudnék megélhetést csinálni, de anno 2016-ban elvágtam magm ettől és egy eszméletlen rossz reputációt sikerült felépíteni magam ellen a magyar interneten. Konkrétan mondva, a magyar internet 80%-a utál. Itt GYK-n szerintem kivétel nélkül mindenki. Tehát mondhatni soha nem fogok tudni megélni abból amit szeretek. Viszont én nem akarok mást dolgozni az életemben. De sajnos anyám aki eltart nem sokáig hajlandó már ezt csinálni, azt mondja nemsokára ultimátumot ad, hogy vagy találok rendes munkát vagy hajléktalan leszek. Na ez a minden napos belengetés az, ami miatt elviselhetetlen az élet. Én pedig se nem akarok hajléktalan lenni, se nem akarok "rendes" munkát. De valószínúleg hajléktalan leszek.

A nőket én már elengedtem. Sosem lesz, de nem bánom, minek kéne?

Pszichológusnál lenni tévhit, hogy segít, meg amúgy is paradoxonkúra. Ha 1-hez jársz évekig az emberek megkérdezik, hogy miért nem próbáltál többet mert akkor az egyikük lehet segít. Ha viszont voltál többnél is, akkor az emberek azt kérdezik, hogy miért nem kötelezted el magad 1 mellett évekre? (hisz szerintük csak akkor használ) Tehát akkor most hogy is van ez? Na mindegy, én többnél is voltam hosszú évek alatt de egyik sem tudott velem mit kezdeni. Most a legújabb próbálkozik vérrel-verejtékkel, feltérképezni a munkaellenességem miértjét, kitalálni, hogy miért nem alkalmaznak sehol (hisz október óta beadtam millió+1 helyre a jelentkezésem) és miért vagyok az önsorsrontás wikipedia definíciója. Mind sikertelenül.

Tehát megértelek kérdező ha kezded feladni, én is. Komolyan elgondolkodtam az öngyilkosságon, mert ez így nem mehet tovább de változni csak rossz irányba fog.

"Mi a munkaellenességem oka? "

Én nem mondanám ezt munkaellenességnek, ez is egy normális reakció arra, ami ma a munka viágában zajlik. Ez egy okozat. Nagyon sokan nem találnak végzettségüknek, érdeklődésüknek megfelelő munkát, persze mégis igyekeznek jól végezni, de a fizetés kritikan aluli, a bánásmódról már ne is beszéljünk. Otthon persze nyomnák az embert, de nincs hova. Ez rengeteg feszültség. Nagyon kilátástalan helyzet.

Sajnos 8-as nem nickname alapján ismernek az emberek, hanem a teljes, rendes polgári nevemen, ami ma már itt GYK-n egy szitokszó lett. Ha csak annyit mondok, hogy Martin akkor felrobban az oldal és az összes válaszoló legszívesebben a temetésemen táncolna. Tudják a facebbokom, a pontos lakcímem, szerintem már kb. mindent is tudnak, mert az önsorsrontó énem már minden információt megadott az évek során. Folyamatosan zaklatva vannak a családtagjaim. Ha csak visszagondolok, hogy kb. 2-3 millió nézettséget értek el az akkori videóim, több ezer reupload van a videóimból amik örökké ott maradnak és 20 ezres feliraktozó tábor alakult ki az akkori, még le nem tiltott youtube csatornámon akkor sajnos de, kijelenthető, hogy az életemet tönkretettem. És innen már csak az öngyilkosság segíthet.

A mostani pszichológusom jelenleg nem akar pszichiáterhez küldeni, mert szerinte teljesen felesleges az antidepresszáns nekem, bár az tény, hogy a depresszió egyik legsúlyosabb formájában szenvedek. Viszont az antidepresszáns nem fogja ezt a múltat eltűntetni mögülem és az önrsorrontást sem fogja tudni visszafordítani. És a toxikus családi légkört sem szünteti meg, az antiwork mentalitást pedig nem írtja ki.